Gyurcsány Ferenc leírta, mi a vallása és a szexuális orientációja – jó oka volt rá

Kép forrása: Gyurcsány Ferenc Facebook-oldala

Gyurcsány Ferenc ma reggeli Facebook-bejegyzésében „színt vallott.” Leírta, hogy ő egy fehér, keresztény, heteroszexuális férfi. A Niedermüller Péter ellen indított fideszes bosszúparádé miatt a DK elnöke kiállt a VII. kerületi polgármester mellett, és ő maga is szavatolja, hogy a vitatott kijelentések épp a rasszizmus ellen hangzottak el.

Időközben megjelentek Niedermüller Péterről olyan gyűlöletplakátok, ahol a DK-s politikust patkányként ábrázolják. Erre reagált Dobrev Klára a Facebookon. Az EP alelnöke azt írta:

„Újabb mélységbe süllyedt a magyar közélet. Ilyen egy politikust patkányként ábrázoló, hulladékként leíró plakát Magyarországon utoljára az 1940-es években jelent meg. Az üzenet egyértelmű: ha a politikai ellenfeled nem ember, hanem patkány, akkor jogodban áll ugyanúgy meggyilkolnod, mintha patkány lenne.

Most, a napokban emlékeztünk vissza Auschwitz felszabadításának 75. évfordulójára, és ennek kapcsán a szónokok arra hívták fel a figyelmet, hogy minden tragédia szavakkal, képekkel kezdődik.

Nem tudom, kik állnak a plakát mögött. De azt tudom, hogy a Fidesz már napok óta tüzel propagandagépezetével politikustársunk ellen. A Fidesz, valamint azok, akik ilyen plakátot készítenek, a tűzzel játszanak.

Állítsuk meg a gyűlölet terjedését Magyarországon!

loading...