Megfagyott a levegő a Parlamentben, amikor a DK új képviselője letette az esküt: meglepetést tartogatott

Ma tette le parlamenti esküjét Sebián-Petrovszki László, aki az újbudai polgármester László Imre mandátumát vette át. A hagyományos esküszöveghez azonban az új fiatal honatya (aki egyben a DK pártigazgatója) saját mondanivalót is fűzött.

Sebián-Petrovszki László egészen pontosan úgy fogalmazott:

“Minden törekvésemmel azon leszek, hogy helyreállítsuk a Köztársaságot, és új demokratikus Alkotmányt adjunk a Hazának!”

A DK közleményben reagált az újszerű eskütételre:

„Mi, európai magyarok ugyanis nem az orbáni Alaptörvényt tekintjük mércének, hanem a hazát, a köztársaságot és a demokratikus alapértékeket, amelyek egy zsarnoki rendszerrel ellentétben örök értéket képviselnek.”

Sebián-Petrovszki László politológus, jelentős szakmai tapasztalattal rendelkezik. Korábban a Gyurcsány-kormányok idején a Miniszterelnöki Kabinetiroda munkatársa, majd 2009-től a Bajnai-kormányban a Miniszterelnöki Kabinetiroda operatív működésért felelős szakállamtitkára volt, 2014 óta a Demokratikus Koalíció pártigazgatója.

A DK új képviselője rögtön az első megszólalásával bemutatkozott, és megadta a kezdőhangot képviselőtársainak: ideje egy új Alkotmányért és egy új korszakért munkálkodni!

loading...