Gigatüntetés készül Győrben: nagy fordulat várható

Nem csillapodnak a kedélyek Győrben, ahol az idei év legnagyobbá vált botránya robbant ki. A győri polgármester ugyan beismerte, hogy ő látható a felvételeken, ám azóta sem mondott le, elindult a polgármesterségért, és újrázni tudott.

Azóta az ellenzék közös polgármesterjelöltje, a DK-s Glázer Tímea, aki hajszállal ugyan, de lecsúszott az első helyről a szavazatok újraszámolását kezdeményezte polgármester személyét illetően is, és több olyan körzetben, ahol szoros eredmény született.

Borkai Zsolt kedden sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kilép a Fideszből, de továbbra is polgármester marad, függetlenként, hiszen a demokrácia az demokrácia, hangzott el azóta többször kormánypárti politikusoktól.

Úgy tűnik a győriek nem elégszenek meg azzal, hogy Borkai kilépett a Fideszből, hiszen a múlt heti tüntetés után, most szombatra újabb tüntetést szerveznek, a polgármester lemondását követelve:

Borkai Zsoltnak a Fidesz „erkölcsössége” fontosabb, mint a városunk becsülete!  A Fidesz becsapta a saját szavazóit is azzal, hogy a választások után lemond a polgármester! Mondjuk ki közösen, hogy Borkai méltatlan a város vezetésére! Borkainak távoznia kell a győri közéletből!

A mai nap Glázer már a facebookon bejelentette, hogy aláírásgyűjtést is szervez a több szempontból is megbukott polgármester ellen.

Innen is szeretnénk kérni mindenkit, aki nem ért egyet Borkaival, aki ellenszenvét, nemtetszését szeretné kifejezni a NER-rel, a kormánypártokkal szemben, az menjen ki szombaton az ellenzéki tüntetésre, és adjon hangot nemtetszésének!

 

loading...