Fontos információt közlünk a választások elcsalásáról: enélkül ne menj szavazni!

Kép forrása: MTI/kronika.ro

A legtöbb közélettel foglalkozó Facebook-csoportban szájról szájra terjed a hír, hogy a vasárnapi választásoknak tulajdonképpen nincs semmi értelme, mert azt „elcsalják,”. Az erről szóló híresztelés mindössze egyetlen pártnak kedvez, de annak különösképpen, és ez pedig a Fidesz.

Részlet egy Facebook-csoportból, ahol kivétel nélkül csalással riogatják egymást a magyarok:

A legnagyobb baj, hogy egy „elcsalt választásra” nem szívesen megyünk, hiszen ha mindenhol azt olvassuk, hogy az eredmény már megvan, ahogy a Tanúban az ítélet, minek is mozdulnánk ki a fotelből.

Tordai Csaba alkotmányjogász a Facebookon tette közzé az alábbiakat:

„A szavazatszámláló bizottságokban rendszerszinten és tömegesen a lehetetlenséggel határos csalni. Ötvenezer embert kellene beavatni a csalásba, ami pedig garantálja azt, hogy a dolog kiderül.

A szavazatszámlálásról készített jegyzőkönyv informatikai feldolgozása során elvileg előfordulhat csalás, nem is kell hozzá széles körben beavatni embereket. Ami ezt valószerűtlenné teszi, hogy könnyű lebukni: a papíralapú jegyzőkönyvekkel összevethetőek az informatikai rendszerben rögzített adatok, és ha eltérés van, az kibukik menthetetlenül.

Az informatikai rendszerben rögzített szavazóköri adatok nyilvánosak, azok alapján bárki képes legenerálni az eredményt, így azzal sem igazán lehet csalni.”

A szavazókörökben az ellenzéki választási delegáltak a legkisebb csalásokra figyelnek, de rendszerszintűvel aligha találkozhatunk. Magyarországon sok minden nincs a helyén, de a választás tisztasága még igen, és csak ártunk azzal, ha az elcsalásról szóló teóriákkal otthon tartjuk az ellenzéki szavazókat.

Ne higgyünk a pletykáknak, szavazzunk vasárnap!


Ennek a cikknek a megosztásával segíthetsz aktivizálni az ellenzéki szavazókat! Köszönjük, ha megosztod!

loading...