
Székesfehérvárra indult Dobrev Klára a kampánycsapatával, amikor is úgy döntött, hogy megáll Gánton is, hogy egy videóban mutassa meg, hol lopják szét a közpénzt.
A DK EP-listavezetője nem kertelt, a miniszterelnök családjáról tett bátor tényállításokat.
„Orbán, aki azt mondja, hogy üzleti ügyekkel nem foglalkozik, ezt könnyen megteheti, ő csak az iránymutatást adja ki, és utána a teljes államigazgatás tudja, hogy kinek kell nyerni a közbeszerzéseket, Mészárosnak, Garancsinak, és kit látunk utána ezeknél az építkezéseknél alvállalkozóként? Hát az Orbán-családot. Orbán Győzőt, illetve Orbán Viktor testvérét. Mese nincs. Ez a legtisztább korrupció, ami a világon csak létezik” – mondja a videóban Dobrev Klára.
A politikus szerint ebből az is látszik, hogy miért veszett össze a miniszterelnök Simicska Lajossal. Egyszerűen azt akarta, hogy a közpénz ne hozzá, hanem ezen túl az Orbán-családhoz kerüljön, ugyanis „Orbán papa” Simicska idején nem kapott elegendő állami megbízást.
Dobrev Klára hozzáteszi: épp ezért fontos az Európai Egyesült Államok, és az, hogy független testületek döntsenek majd az efféle korrupt ügyekről, és hogy azok működését a Magyar Kormány még a legfelsőbb szinteken se tudja megakadályozni.
Az EP-választásokig kevesebb, mint két hét van hátra. Dobrev Klára kedvező fogadtatása (a legújabb közvélemény-kutatások szerint ő a legnépszerűbb politikus), meglepő fordulatot eredményezhet, főleg úgy, hogy a DK történelmi csúcsponton áll.