Szívszorító történetet posztolt Nagy Blanka – a neveket nem adhatta ki, mert veszélybe kerülnének az érintettek

Kép forrása: Nagy Blanka Facebook-oldala

Nagyon szomorú és egyben a jelen Magyarországát jellemző sztorit osztott meg ismerőseivel Nagy Blanka. A beteg, elesett embereket is megfélemlíti a kormány, már nemcsak azok vannak veszélyben, akiket a komolyabb munkahelyükkel, magasabb pozíciójukkal zsarolhat a Fidesz.

Nagy Blanka:

„#abszurdisztán

Szóval az van, hogy elmentem önkénteskedni egy családhoz ahol van egy sérült kislány. Az anyuka egyedül neveli a leányzót aki egyébként 6éves. Felvetettem nekik, hogy most benne vagyok egy projektbe és nagyon boldog lennék ha ők is benne lennének, csak a sztori végett, hogy tulajdonképpen magukra hagyta őket a kormány és a magyar „egészségügy”. (Nem a dolgozók a hibásak).

Azt mondták, hogy nem szeretnének benne lenni, mert azt a kevéske pénzt amit kapnak nagyon féltik és ráadásul nem szeretné az Anyuka ha eltanácsolnák a melóhelyéről. Lelkelmre kötötte, hogy senkinek se adjam meg az elérhetőségeit és közös képet se tegyek ki annak ellenére, hogy a kislány egyébként imádja a kamerát és szeret velem fotózkodni a „fura” hajam miatt. Nagyon szeretnek engem, de elmondták azt is, hogy a faluban senki sem nézi jó szemmel azt, hogy pont én segítek nekik. Narancs falu. Mit is vártam.

Elég elkeserítő, hogy valakinek amiatt kell féltenie mindent, hogy nem azokat a politikai nézeteket vallja.
Kinek jó ez most őszintén?

Bele fogunk fulladni a gyűlölködésbe.
Vagy tán már bele is fulladtunk.

Ha valaki megosztja azt megköszönöm.

Május 26. napján a gyűlölködés ellen is szavazunk! ☝”

 

loading...