
Talán azzal mindannyian egyetértünk, hogy a technika fejlődésével együtt az elbutulás felé is haladunk. A különféle digitális eszközök lehetővé teszik számunkra, hogy kényelmesen, gondolkodás nélkül jussunk információkhoz. Ezzel nem is lenne probléma, hiszen a kor vívmányai üdvözlendőek, de amikor már az oktatásban is rásegítenek erre a negatív a folyamatra, kezdhetünk aggódni.
Nem elég, hogy csak az állami tanterv az egyetlen alternatíva, amelynek alapján a pedagógusok taníthatnak, a hittan és a testnevelés órák számának emelése a készségfejlesztő, gondolkodásra buzdító tantárgyak helyett nagyon rossz irányt sejtet. A probléma azonban nem csak nálunk gyökerezik.
A Godfullness beszámolója szerint az Egyesült Királyságban egyre több iskolában szerelik le a hagyományos analóg órákat a tantermekben, mert a gyerekek egész egyszerűen már nem tudják leolvasni a pontos időt a számlapról – írja a 24.hu.
“Egyszerűbb a gyerek kezébe egy iPadet adni, mint arra ösztönözni, hogy olyan izomépítő játékokkal foglalkozzon, mint az építőkockák vagy éppen a vágás/ragasztás. Ezek hiányában a gyerekek nem képesek elsajátítani azokat az alapmozdulatokat, amik szükségesek ahhoz, hogy később rendesen használni tudják a ceruzát vagy a tollat” – idézi Sally Payne szakértőt a portál.
Vajon a magyar „poroszos” iskolákban mikor várható, hogy leszereljék az analóg órákat? Mennyi idő múlva sikerül az oktatást olyan posványba vezetni, amelyben már elég lesz csak egy iPadet adni a gyermeknek, mert a többi úgysem lényeg? Sanszos, hogy nem is olyan túl soká, mert a Fidesz-féle rendszerek alapja, hogy
„kösd le magad, de semmiképp ne gondolkodj!”