Töreki Milán történelem-földrajz szakos tanár, pályakezdő pedagógus és egy kevésbé ismert mesterség szakértője: a numizmatika, vagyis az érmékkel, bankjegyekkel foglalkozó „hobbi” és tudomány művelője. Vele beszélgettünk kompetencia-alapú oktatásról, a pénzek szerepéről a tanításban és a fiatal generációk aktuális problémáiról, sajátosságairól.
Milán egy budai középiskolában tanít, amely meglehetősen sokoldalú intézmény. Az elit gimnáziumi képzéstől kezdve a szakgimnáziumokon át a felnőttképzésig számos tagozat megtalálható a repertoárjában. Épp ebből adódik, hogy a diákok is sokszínűek, ezért az alaptantervi meneten túl a fiatal tanár irigylésre méltó pedagógiai módszerekkel dolgozik velük.
Interjúnk kezdetén Milán egy nejlonba csomagolt brikettet vesz elő a táskájából. „Ez 75 ezer német márkának felel meg, ami nagyjából 10 millió forintot ér. Bezúzott pénz, magas fűtőértékű cellulóz, nem papír, valutaértéke már nincs, eszmei annál inkább” – mondja, majd elmeséli, hogy a diákok, akiknek bevitte a tömböt, előszeretettel szelfiztek vele, és a Facebookra is feltöltötték, hogy 10 millió forinttal pózolnak.
Töreki Milán egy konkrét feladatot vázol fel nekünk pénzek és vaktérképek szemléltetésével, amelyet a numizmatika mestereként épített be a földrajz- és történelemórákba.
TM: 22 ország látható a térképen, mindegyikhez egy állítás tartozik, illetve különféle pénzek párosíthatók hozzájuk. A munka kiscsoportban folyik, a diákok molyolnak a pénzekkel, keresik a megfelelő állításokat és kapnak egy komplexebb képet arról, hogy melyek az adott ország legfontosabb jellemzői. Mindezzel a kompetenciát szeretnénk fejleszteni, nem pedig a taxatív tudást. Például a tanuló felismeri Monaco-t, párosítja hozzá a Forma 1-et, a neves kaszinókat, majd egy érmét is megtapinthat, amely onnan származik. Ilyen módon közelebb kerül azokhoz a földrajzi és történelmi ismeretekhez, amelyeket a tankönyvből, szkennelt lapokból nem tud ilyen módon magába szívni.
Ellenszél: Mit szólnak mindehhez a szakos kollégák és a nevelőtestület?
TM: Előszeretettel kérdeznek, és kérnek kölcsön érmeket/bankjegyeket vagy feladatötleteket. Vannak megtanítandó alapfogalmak, van egy tantervünk, de lehetőség adódik arra, hogy egyéb, valóban a fejlesztést megcélzó foglalkozásokat tartsunk. Én szerencsés helyzetben vagyok, mert van egy másik munkahelyem, a numizmatika területén dolgozom egy olyan pénzváltóban, ahol bármilyen valuta megtalálható, sőt, a kivont, sérült pénzekkel is foglalkozunk, így tehát tudok bevinni órára a ritkább bankjegyekből és érmékből is. Sajnos erre mindenkinek nincs lehetősége, mert a legtöbb iskolában már nincs érmetár, maximum a képekről láthatják a tanulók ezeket a pénzeket.
Ellenszél: Mely érmékre volt a legnagyobb érdeklődés?
TM: Ez egy külön érdekesség, ugyanis azt vettem észre, hogy az Észak-koreai pénzekkel, a szovjet rubellel, vagy éppen a hitleri Németország érméivel foglalkoztak a legtöbbet. A bevitt pénzekből persze kisebb értékűeket el is kéregettek, jutalomként adtam nekik belőle.
Ellenszél: Milyen előnyei lehetnek a pénz pedagógiai hatalmának?
TM: Egy ilyen tapasztalás útján többet adunk a diáknak, mint amikor betaníttatjuk vele a nikkel olvadáspontját. Persze az is fontos, de az okostelefonok világában másodpercek alatt elérhető ez az információ a Google-ban. A pénzes foglalkozások során nagyon sok naprakész információt is megtudhatnak a gyerekek.
Mondok egy példát: lehet, hogy soha nem hallottak azelőtt a Venezuelában uralkodó jelenlegi állapotokról, az ottani szegénységről, pedig ez nem egy taxatív adat, hanem maga a folyamat. Az ő narratívájukban kell bemutatni, hogy mégis milyen összefüggés van a kőolaj világpiaci ára és Venezuela nyomora között. Ezeken keresztül megértik, hogy az az ország, amely adottságait tekintve kiemelkedő lehetne, milyen okból van a leglecsúszottabbak között. Az érmékkel való találkozás ezt a komplex látásmódot is elősegíti elsajátítani.
Közel áll hozzájuk az internetes mémvilág is, épp ezért néhány lecke során kreatív képmontázsokat készítünk az adott témáról. Ezt különösen élvezik a gyerekek, és jobban tudják csatolni a történéseket az adott korhoz/személyhez.
Ellenszél: mennyire van jelen ez a fajta kompetencia-alapú pedagógia oktatása az egyetemeken?
TM: Ki kell emelnünk az ELTE-t. Ott a pedagógiai karon a tanárképzés ezen vonalát különösen erősítik. Nem egy poroszos oktatási modellt képviselnek. Sokkal nagyobb problémát jelent a tanári életpálya. Ugyanis bár a kerettanterv alkalmas elvileg arra, hogy a kompetencia alapú oktatás létrejöjjön, de ez a gyakorlattal nem találkozik.
Nem jöhet létre a körülmények miatt sem egy ideális helyzet az oktatásban. Hogy is jöhetne létre, mikor egy gyereknek 8 órája van úgy, hogy fél 8-kor kezdődnek az órái. Akik bejárósként messzebbről jönnek, van hogy 5 órakor kelnek, majd 3-4 óra magasságában délután végeznek az összes órával. Otthon már csak enni marad idő a tanulás mellett.
Ami a legfontosabb kimaradt pont egy ilyen tanítási napból, hogy még a diák nem volt gyerek. Nem fért bele az idejébe gyereknek lenni.
Ellenszél: tudnál néhány okot mondani arra, hogy miért jelentéktelenedett el a „szárazabb” oktatási modell?
TM: Azt látom, hogy vannak olyan tanárok, akik kifejezetten ragaszkodnak az évszámok, száraz adatok megtanításához, de észre kell vennünk: ezekre már egyáltalán nincs szükség. Az iskolában, ahol tanítok szembesültem olyan osztállyal, ahol már teljesen a gyerekekhez nőtt az okostelefon. Szerintem ezt nem tiltani kell, hiszen vele születtek, hanem „okos módon” hasznosítani. Nagyon jó alkalmazás lehet földrajz órán például a Google Maps, amikor megkeresnek vele egy-egy tájegységet, vagy várost. Történelemórán az évszámokat nem muszáj az atlaszból fellapozni, ki lehet a Google segítségével is keresni őket. Ilyenkor a gyermek az internet körültekintő használatát, a valóban hasznos adatok szelekcióját tanulhatja meg.
Ellenszél: A numizmatikai vonaladat ismerjük, hiszen többször hívnak a TV-be szakértőként, ahol kikérik a véleményed a pénzekről, egyebekről. A két munkád tökéletesen ötvözhetőnek tűnik az elmondásod alapján. Melyik a fővonalad?
TM: A numizmatikát a pedagógiába behozni nagyon hasznos. Amikor történelemórán azt tanítom a gyerekeknek, hogy 6 garas volt egy jobbágy bére naponta, azt a 17. századi érmét a kezébe foghatja, nyilván a tananyagra is sokkal jobban emlékezni fog, de lehet, hogy ezt a tudományágat is megszereti majd. Attól, hogy fő hobbim a pénzezés, pedagógusként érzem jól magam, de azt tapasztalom, hogy a pedagógus-életpálya egyszerűen fenntarthatatlan Magyarországon.
A tanítás csodálatos dolog. Nagyon jók a visszacsatolások. Amikor odajönnek a gyermekek, és közlik veled, hogy szeretnék, ha a történelemórát is te tartanád, ne csak a földrajzot, motivált leszel. Ez azonban nem elegendő. Ha nincs meg a tanárnak egyfajta egzisztenciális nyugalma, ez kihat a közérzetére, a gyermek pedig megérzi. 130 ezer forintos fizetésből nem lehet nyugodt életet teremteni. Némely országban ennek az összegnek a négyszeresét is eléri a tanári bér. A jövőkép pedig siralmas. Ha már 15 éve tanítasz, talán a 200 ezret megkapod. Ez nem túl vonzó. Ha otthagyja a pályát, már árufeltöltőként is több fizetést fog kapni. Emellett sokan azt gondolják, hétvégén a tanár pihen, nincs semmi dolga, de abba senki nem gondol bele, hogy ha lelkiismeretesen fel akar készülni, aligha marad szabad ideje.
Ellenszél: Milyen a diákok jövőképe?
TM: Nem lenne túlzás kijelenteni, hogy egyáltalán nincs jövőképük. A 10-11-esek többségének még most sincs fogalmuk arról, hogy mihez akarnak kezdeni. A teljes kilátástalanság jellemzi a családjukat is. Nehéz megélni, amikor azt mondja a gyermek, hogy ez őt egyáltalán nem érdekli, hiszen egy év és Londonba megy. Olyan választ is kaptam már megoldás gyanánt, hogy: a lányoknak könnyű, majd beházasodnak olyan férfihez, aki eltartja őket. Nem gondolom, hogy ebbe kellene visszatolni a lányokat. Ne legyen elképzelésük, mert majd úgyis találnak maguknak olyat, aki megteremti helyettük az egzisztenciát? A diplomamunkám valamelyest kapcsolódik ehhez. Azt a témát járja körül, hogy hova tűntek a nők a bankjegyekről.
Nemcsak a jövőképpel van probléma. A mostani diákok máshogy élik meg a problémáikat és ez kihat a szocializációs viselkedésükre. Nem nagyon mernek kezdeményezni, beszélni. Az állásinterjún egy remekül szerkesztett önéletrajzot ugyan be tudnak adni, de magabiztosan odaülve érvelni amellett, hogy alkalmasak a munkakör betöltésére, már keveseknek megy. A párkapcsolatoknál, az ismerkedésnél ugyanúgy hiányzik a kezdeményező szellem.
Ellenszél: Amennyiben más iskolában igény merülne fel rá, és megkeresnének, hogy egy-egy rendkívüli óra erejéig meghívjanak numizmatikusként, elvállalnád a felkérést?
TM: Nagyon szívesen, természetesen mindenféle anyagi juttatás nélkül. A pénzt inkább majd én viszem magammal. ?
Ellenszél: Ha megengedsz egy személyesebb kérdést: melyik bankjegyet-érmét birtokolnád a leginkább?
TM: Magyar vonalon talán az egymillió koronást választanám. Nemzetközileg egy panamai egy balboást szeretnék. Minden érme/bankjegy mögött egy sztori van, némelyik csak tervezetként létezett, de soha nem adták forgalomba. A forintnak is volt ilyen elődje, tallérnak hívták és abból is próbanyomatok készültek csak.
Ellenszél: Végezetül, üzennél valamit a pedagógustársaidnak?
TM: Mindenféleképp azt javaslom, hogy a lehetőségeikhez mérten engedjék a gyerekeket kibontakozni. Hagyják megélni a kreativitásukat, és ha nem is a numizmatikával, de a saját szakterületük elemeivel próbálják meg emberközelibbé tenni az oktatást!
Ellenszél: Köszönjük az interjút!