
Kedves Zelenka Dóra!
Azt írod a 888.hu oldalon, hogy az ELTE „már a gyakorlatban is a balliberális eszmék szócsöve lett, a kormányellenes propaganda beszőtte magát az órák tematikái közé is”. Hazudozol még arról is, hogy az ELTE médiatudomány szakának oktatói szerint alulfizetik a felsőoktatást, miközben a tanárok átlagosan havi félmillió forint fölött keresnek. Említed, hogy volt olyan oktatód, aki szerint a CEU Közép-Európa legjobb egyeteme, pedig erre semmiféle bizonyítékot nem találtál.
A hazugságaidat aztán tételesen megcáfolta Hammer Ferenc tanszékvezető, de a G. Fodor féle szenny már kapva kapott az alkalmon, hogy a tanáraik feljelentésére buzdítsa a hallgatókat, akik hozzád hasonlóan észlelik a kormányellenes propagandát az egyetemeken.
Levelemben nem arról szeretnék beszélni, hogy ez mennyire múlja felül a Rákosi-éra szokásait, hanem leginkább rólad. Te ugyanis csodálatos példája vagy a magát erkölcsösnek valló, a valóságban azonban a fiatal lány testébe bújt lelkecskéd már most a korrupció szomjától szenvedő, bepókhálósodott, kiégett fideszesével azonos.
Te vagy az, aki szerint a 888 hazugságai, a Habony-birodalom különb annál, minthogy egy egyetemen szólásszabadság legyen, és ezeknek az adófizetők pénzéből felduzzasztott kormányszemeteknek a hasábjain te névvel-arccal vállalod a véleményed. A vélemény kifejezés természetesen csak irónia, hiszen szavaidon könnyű átlátni, és felismerni a valódi szándékot.
Villás nyelveddel nem akarod Orbán Viktor ánuszát tágítani, mielőtt behatolsz a seggébe, hanem egyből a prosztatájára fáj a fogad.
Te nem érsz rá a Fidelitasban vagy az Ikszben bohóckodni, te egyből a meghasonlott fideszessé válnál, lepipálva kortársaidat. A következő ciklusban már minimum egy önkormányzati képviselői hely a cél, de inkább egy nyerhető körzet az OGY-választásokon. Zelenka képviselő-asszony bizonyította alkalmasságát ezzel a 888-as förtelemmel, és reméljük, hamarosan a Tisztelt Házban is kiállhat a keresztény értékek, mint például az oktatóink besúgása mellett.
Zelenka Dóra! Gratulálok hozzá, hogy már ennyi idősen egy igazi p.csa vagy!
Üdv,