Megdöbbentő bejelentést tett Orbán Viktor fia – erre senki sem számított

Korábban már Orbán Gáspárt feljelentettem kuruzslás gyanújával, de a feljelentésemet a rendőrség elutasította. Azért szántam rá magam erre a lépésre, mert a miniszterelnök fia és társai többször állították már, hogy embereket gyógyítanak a Felház rendezvényein. Az összes videó, amit feltettek az alkalmakról, arról árulkodott, hogy szervezeti struktúrában gondolkodnak, komoly apparátust építenek fel a Felház köré, most azonban váratlan kiírással jelentkezett a Felház.

A Facebook-oldalukon ezt írják:

„A mai napon az alábbi közleményt juttattuk el a sajtó képviselőihez.
.

Felház: A kezdet vége

Nagy örömmel és szívünkben hálával tudatjuk, hogy a Felház küldetése a végéhez közeledik és a feladatára kapott idejét betölti. Ezzel jelenlegi működésünket befejezzük, a három alapító közvetlen vezetésével és az önkéntes csapattal végzett központi szervezés véget ér és ilyen keretek között nem szervezünk több Felház alkalmat.
Az idei, 2018. őszi szemeszter az utolsó a Felház működésében, ezt követően pedig a vizsgaidőszak után, 2019. márciusában záróalkalmat tartunk.

A Felház három éves működése során a dicsőítő- és imaestek mellett egyre több missziós tevékenységet indított el, amelyek túlmutatnak a Felház keretein. Ezek a Felházból fakadó mozgalmi szálak önállóan folytatódnak, illetve újak indulnak el és az eredeti célok betöltéséért laza együttműködésben futnak tovább.

A Felházzal egy mozgalom indult el, aminek kezdetét a három és fél évig tartó Felház alkalmak jelentik. A Felház alkalmak befejezése ennek a kezdetnek a vége és egyben a mozgalom következő szakaszának elindulása. Az így kialakuló mozgalomnak csakúgy, mint a Felháznak, mindenkor az Evangélium bemutatására és az Egyház építésére kell irányulnia.

A fenti folyamatokhoz egy mostantól számítva körülbelül másfél éves átmeneti időszak szükséges. Az átmenet eseményeiről, terveiről és a mozgalomhoz való kapcsolódás lehetőségeiről a következő hetekben jelentkezünk tudnivalókkal hivatalos felületeinken és hátralévő alkalmainkon.
Erre legközelebb most csütörtökön este, október 11-én a MOM Sportban kerül sor a Felházon.

Nagyon hálásak vagyunk Jézus Krisztusnak mindazért, amit az elmúlt három évben a Felházon keresztül elvégzett. Hisszük, hogy Isten átformálja Magyarországot és Európát
és megtiszteltetés számunkra, hogy részesei lehetünk ennek a munkának.
Örömmel és izgatottan tekintünk a jövőbe, hiszen ez csak a kezdet volt, a legjobb rész még hátra van!

Ember Illés, Orbán Gáspár, Prekopa Donát és a Felház csapata

2018. október 06.”

Vajon mi történhetett? Apuci leszólt a fiának, hogy a többi egyház kezd elpártolni a Fidesztől, és nem kéne nagyon erőltetni ezt a Felházas témát? Idővel úgyis kiderül…

loading...