Judith Sargentini – a név, aki egyeseknek Magyarország szabotőrét, míg másoknak a felszabadítóját jelenti. Egy külső erő, amelytől várunk valamit, valaki, aki megoldja a problémáinkat helyettünk, és egy potenciális ellenfele Orbánnak, aki ha kell, elbánik a kormányfővel. Mindez csodálatos lenne a Kill Bill 3-ban, vagy valamelyik maffiás, lövöldözős akciófilmben, de a valóság ennél sokkal árnyaltabb. A Sargentini-jelentés nem egy Szent Grál. Annak nagyon sok hiányossága van, és nem is biztos, hogy azt a célt szolgálja, amire gondolunk.
Az Azonnali.hu ízekre szedi a jelentést, méghozzá emészthető formában, így laikus szemmel is láthatóvá válik, mennyi minden hibázik benne. Az írás nem köntörfalaz, leleplezi a jelentés balgaságait, és kendőzetlenül kimondja: lehetett volna ezt jobban csinálni.
„A szokásos, sokszor minden alapot nélkülöző libnyaf mantrák benne vannak a Sargentini-jelentésben, miközben a jelentéstevő hatalmas ziccereket kihagyva szót sem fecsérel a haverokra és ellenségekre szabott jogalkotásra és a módszeres felülalkotmányozásra. Így sajnos a jelentést nehéz komolyan venni, pedig jó is lehetett volna, ha nézőpontot vált, és megpróbálja Orbánt a saját térfelén megverni” – írja az Azonnali újságírója.
A probléma ott kezdődik, hogy a jelentés egyenesen Orbán kezére játszik, hiszen olyan forrásokból táplálkozik, amelyeket a miniszterelnök és csapata már teljesen ellehetetlenített. Sorosbérencnek, ügynöknek, kommunistának, migránslobbistának vagy bármi másnak, amit épp megkívánt a kormányzati kommunikáció.
Ez nem egy liberális demokrácia, hahó!
Sargentini és az EU-s intézmények görcsösen, és taktikailag nem éppen okos módon ragaszkodnak a „liberális demokrácia” modelljéhez, amelyben a jogállami intézményrendszernek köszönhetően korlátozott a parlamenti többség uralma. Orbán viszont már négy éve nyilvánvalóvá tette, hogy magasról tesz a liberális demokráciára, és ő illiberális államot épít, amiben az ő erős demokratikus felhatalmazáson nyugvó hatalmát nem zavarják holmi alkotmánybírók, civil szervezetek, meg ilyesmik.
Ki lehetne próbálni egy másik stratégiát is, és azt mondani: „Oké, te azt mondod, hogy erős demokratikus legitimációval a hátad mögött jogszerűen csinálod mindezt. Tegyük fel, hogy elfogadjuk egy pillanatra a te nézőpontodat. Tegyük fel – még ha meg nem is engedjük –, hogy a demokrácia lehet illiberális is, és többségi felhatalmazással a háta mögött a parlament azt csinál, amit akar. Nézzük akkor meg ezt a legitimációt közelebbről!
Az Azonnali.hu bravúrosan és tűpontosan világít rá arra, hogy mivel is lehetett volna megfogni Orbánt, és azt is taglalja, hogy mi történik akkor, ha szerdán elég képviselő lesz a megszavazáshoz. A teljes cikk itt érhető el.