
Korábban megírtam az Ellenszélen, hogy feljelentettem Orbán Gáspárt kuruzslás és csalás vétség miatt. Megjött a rendőrség válasza egy r. alezredestől, amelyben meghozta a határozatot a feljelentésemről.
Néhány fontos reakció a feljelentés elutasításáról:
1, Az eljáró r. alezredes külön kiemeli, hogy a cikkben leírják, hogy Orbán fia és a közössége egy lányt gyógyítottak meg Jézus nevében, majd közli, hogy az indexes újságíró kérdésére, miszerint gyógyítanak-e, azt feleli Gáspár, hogy nem. Ebből tehát megállapította a rendőr főtiszt, hogy akkor nincs bűncselekmény. Ha megvádolnak valakit teszem én azt rablással, akkor nem indítanak nyomozást, mert egy újságírói kérdésre a rabló elmondta, hogy nem ő volt az elkövető?
2, Természetesen nem ért meglepetésként az elutasítás. Ki lenne az a rendőr, aki el merné indítani a Nagyfőnök fia ellen a nyomozást? Ez Magyarország, tudjuk mindannyian…
3, A feljelentésemben kiemelem, hogy
373. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el.
(2) A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha
ba) bűnszövetségben,
bd) jótékony célú adománygyűjtést színlelve
követik el.
A Felház nem gyűjthet adományt, hiszen nemlétező szervezet. Helyette a KUL Alapítvány gyűjti azt, immáron mintegy 36,6 millió forintot a tavalyi évben. Hogy mire költi a fedőalapítvány a pénzt?
A pénzt a Felház „a hitéleti ifjúsági események szervezésére” költi – tudatta a KUL Alapítvány. De hogy költheti el a nemlétező szervezetnek adott adományt egy alapítvány, ami a Kelet-Európai Utógondozottakért és Lakóotthonokban Lakókért tevékenykedik? A rendőrség egyáltalán nem foglalkozott a csalás résszel, vajon véletlenül?
Remélem, hogy egyszer egy olyan országban fogunk élni, ahol a gazemberek börtönbe kerülnek, és amelyben lesz egy tökös rendőrségünk, tökös ügyészséggel, amelyik nem fél nyomozást indítani a miniszterelnök fia ellen… egyszer talán…