Megdöbbentő fotót tettek közzé Polt Péter és Handó Tünde nevével fémjelezve

MTI-fotó: Koszticsák Szilárd - a kép csak illusztráció

Ha a három hatalmi ág közül (nem számítva a médiát) valamely szerv legfőbb tisztségviselőjeként emléktáblát szeretnének állítani a nevem feltüntetésével egy közpénzből felújított közintézmény falára, két kézzel tiltakozom, hiszen tőlem a lehető legtávolabb kell tartani a hatalmi mámor, az önfényezés, a személyi kultusz legapróbb jelét is. Hiszen én szolgálom a magyarságot, nem pedig ékeskedem azzal, hogy „az én hivatali időmben készült” az adott építmény.

Handó Tünde és Polt Péter vagy éppen Trócsányi László nem tiltakozott, amikor kitették a falra ezt a förmedvényt.

A képet Bozóky András találta.

Már a tábláról is süt, hogy többe került két forintnál, de mégis mi célt szolgál? Miért kell nekem tudnom 2022-ben, amikor épp arra járok, hogy Polt Péternek hívták a legfőbb ügyészt, amikor a felújítás történt? Ő fizette ki? Ő döntött róla? Esetleg Handó Tündével együtt vakolták be az ablakszegélyeket és Trócsányi tartotta a létrát?

Miféle aljas, pökhendi, fideszes hozzáállás egy ilyen táblát felavatni?

Habár nem újdonság ez a kormánypárt részéről. Az Ellenszélnek beküldtek egy másik fotót is:

Annyi a különbség, hogy itt legalább nem egy közintézményről van szó, hanem egy csokigyárról. A séma viszont pontosan ugyanaz. Úgy tűnik, aki a NER-része, az az utókor számára fenntartott személyi kultusz részévé is válik.

loading...