Döbbenetes dolog derült ki Orbán Ráhel gyermekéről – ez mindent átír Magyarországon

Orbán Viktor családja egészen elképesztő képességekkel bír. Ott van például Gáspár, akit annyira megtalált Jézus, hogy néha ismeretlen nyelveken szólal meg és azt állítja, hogy képes embereket gyógyítani a hitével. A múltkori cikkünkben azonban rámutattunk arra, hogy a túlbuzgó próféta csak egy mezei kuruzsló. Ellenben az unokájával, aki ugyan még kisbaba, de képes volt felforgatni a közéletet, méghozzá a saját ürülékével.

A babakaki mindannyiunk számára fontos

Legalábbis erről árulkodik, hogy az Orbán Ráhel által kihajított szaros pelenka jobban megmozgatta a magyarokat, mint Mészáros Lőrinc bármelyik gigatendere, Farkas Flórián ügyletei, Tiborcz vagyonának eredete, Kövér László kijelentései, a fideszes média iszonyú hazugságai és még sorolhatnánk.

Mióta ugyanis a miniszterelnök lánya egy horvátországi út mentén hagyta a csodaunoka kakiját, mindenkiben ég a tűz. Az ellenzéki tematikájú Facebook-csoportokban másról sem szól a diskurzus, mint a pelenkáról, amiről már mémeket is gyártottak. Magam is cikkeztem az esetről, és le is írtam, hogy mindennek szimbolikus értéke van. Az azonban engem is meglepett, hogy egy ilyen „ügy” mekkora felháborodást vált ki mindenkiből. Tulajdonképpen a Facebookot elárasztotta a pelus-gate, holott a kilakoltatásokról, vagy arról, hogy azok kapcsán a Fidesz egyáltalán nem vett részt az ellenzék által összehívott rendkívüli ülésen, alig esett szó a közösségi oldalakon.

Miért lehet ez?

A Fidesz mostanra elérte, hogy az ingerküszöbünk elég magas legyen hozzá, hogy ne foglalkozzunk a szétlopott milliárdokkal. Hiszen azok csak számok, az emberi agy képtelen összehasonlítani, vagy legalább elképzelni a 350 és a 400 milliárd közti különbséget, holott a differencia is akkora, ami „halandó” ember számára felfoghatatlan.

A másik oka, hogy hiába sújtanak minket különféle adókkal, belénk rögzült az „úgysem tehetünk ellene semmit” érzés. Így tehát ez tőlünk távol álló dolognak tűnik, holott a bőrünkön is megérezzük a kormánypártok harácsolását.

A pelenka viszont emberi. Olyannyira, hogy mindenki rárepült, mint a legyek fognak majd ott az út mentén Orbán unokájának kakijára. Ki lesz ebből a gyermekből, ha elég volt ürítenie ahhoz, hogy ekkora felháborodást keltsen? Mi lesz ha majd felnő?

Jabronka Richárd

Ha tetszett a cikk, és szeretnél hasonlóan kormánykritikus anyagokat olvasni, kérjük, támogass minket egy megosztással! Ha nagyon tetszik a munkánk, akkor pedig a szerény adományodat a fenntarto@gmail.com Paypal-címre juttathatod el, amit előre is nagyon köszönünk! Bővebb információért írj nekünk az info@ellenszel.hu e-mail címre! Köszönjük!

loading...