
Amikor egy politikus támogatottságát próbáljuk felmérni, először is a közvélemény-kutatók eredményeire támaszkodunk. Megnézzük, hogy a jelöltek milyen népszerűségnek örvendenek a választópolgárok szemében. Az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje esetében nem kell különösebben keresgélnünk a számok között, hiszen Karácsony Gergelyt rögtön az első helyen találjuk.
Több közvélemény-kutató intézet is az ellenzéki erők miniszterelnök-jelöltjét hozta ki a legnépszerűbb politikusnak a teljes népesség körében, azonban ha azt mondjuk, hogy nem hisszük el feltétel nélkül, amit a kutatóintézetek mondanak, más szempont szerint is felmérhetjük a politikusok népszerűségét, mégpedig a „madarat tolláról” elv alapján. Egyszerűen megnézzük, kik azok, akik támogatják őt, és akiket mi is nagyra tartunk.
Nemrégiben megjelent egy videó, amelyben ismert személyiségek, celebek, gondolkodók, politikusok állnak ki Karácsony mellett. A legszorosabb kampányokban is ritka, hogy neves személyiségek színt vallanak arról, hogy melyik jelölt mellett teszik le a voksukat, különösképp úgy, hogy ezt névvel, arccal, saját elszántukból teszik.
A videón olyan nevek tűnnek fel, mint:
Bálint György kertészmérnök
Hajós András dalszövegíró, műsorvezető
Ferge Zsuzsa szociológus
Sándor Iván Kossuth-díjas író
Szalai Kriszta színésznő
Cserna Antal színész
Horgas Péter tervező, aktivista
Rajtuk kívül még a Karácsony Gergely által alakított árnyékkormány néhány tagja:
Komáromi Zoltán háziorvos
Andor László közgazdász, volt európai uniós biztos
Wittinghoff Tamás polgármester
valamint tanácsadó testületének néhány tagjai:
Kaltenbach Jenő jogtudós, volt ombudsman
Bozóki András, a politikatudomány kandidátusa, egyetemi tanár
Ács Sándorné, a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Nonprofit Kft. alapítója
Kukorelly Endre író
Bánfalvi István szociálpolitikai szakértő
Rajtuk kívül megszólalnak a videóban az MSZP-P szövetség politikusai és Karácsony Gergely támogatói.
Az MSZP-Párbeszéd szövetség már eddig is bizonyította, hogy a kormányváltást tartja elsődleges céljának, ennek érdekében eddig 50 helyen léptették vissza saját jelöltjeiket, hogy a Fidesszel szemben egy demokratikus ellenzéki jelölt szállhasson ringbe. Az MSZP-Párbeszéd szövetségen kívül pedig most újabb pártok látták be, hogy a fő cél a Fidesz és Orbán Viktor leváltása: tegnap Juhász Péter az Együtt és Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció képviseletében bejelentették a legfontosabb visszalépéseket, amelyeket a kormányváltás érdekében eszközöltek. A napokban a visszalépések száma is nagy valószínűséggel gyarapodni fog.
Karácsony csapatával, valamint a mögötte álló pártok támogatásával és a választók akaratával, ha sokan elmegyünk szavazni vasárnap, nem kétség, hogy leváltjuk a Fideszt. Addig is Karácsony Gergely egy pénteki kampányzáró hajrára hív mindenkit, aki el akarja zavarni ezt a kormányt „Most vagy soha!” címmel, 17 órára a Március 15. térre. Legyünk ott minél többen!