
Alföldi nem cicózik
Valami egészen szürreális dolog történt tegnap Zalaszentgróton, ahol a színházi világból jól ismert Veiszer Alinda beszélgetett Alföldi Róberttel, a népszerű rendezővel, a Nemzeti Színház korábbi sikeres igazgatójával. Annyit máris elárulhatok: nem csak a művészet került szóba. Alföldi úgy kifakadt a rendszer ellen, hogy olyat még nem láttunk…
A 444. hu számol részletesen az estről: már az eseményt megelőző fennforgások is abszurd drámába illőek, ugyanis a zalai fideszes képviselő, egy bizonyos Vigh László nevű, gyakorlatilag a kádári időket megszégyenítő módon megakadályozta, hogy a rendező részt vegyen egy színházi beszélgetésen.
Ezért új helyszínt kellett az egész rendezvénynek keresni.
Eredetileg ugyanis politikamentesnek szánták az estet. Ám miután a szervezők „technikai okokra hivatkozva” lemondták (amiről utóbb kiderült, hogy nyilvánvaló hazugság), nem lehetett megkerülni a közélet kérdéseit sem.
„Abban nőttem fel, hogy ha igazságtalanságot érzek, akkor kutya kötelességem tenni valamit”
„Ami belőlem érdekes, az mind az, hogy én magyar vagyok”
„nem juthatunk el oda, hogy 16 éves gyerekeknek büntetéseket küldünk, csak mert ki merik nyitni a szájukat”
„Ettől dühös vagyok, üvölteni tudnék”.
És kétségtelen: mi is vele üvöltenénk haragunkban. Hát milyen ország az, ahol a nép által megválasztott képviselő megakadályozhat egy szabad beszélgetést? Milyen nemzet az, amelyik tűri, hogy gyerekeket büntessenek meg 50 ezer forintokra, csak mert véleményük van a dolgokról?
Kezd nagyon egyértelművé válni, hogy ma már nem elég színésznek, rendezőnek, újságírónak, anyukának, szobafestőnek, eladónak, virágkötőnek vagy banki menedzsernek lenni. Ma politikusnak kell lenne. Politikussá kell válni és merni kell beszélni. Bátran és őszintén. Ahogy Alfölditől látjuk. És akkor vége lesz ennek a rémálomnak.