
Lendvai egyenes derékkal állt ki
Lendvai Ildikót sokan szeretik, mert talpraesett, művelt és sokat tapasztalt politikus, akire minden helyzetben érdemes hallgatni. Ma a Jobbik szabályos kivégzése miatt figyelmeztet minket a politikus: amit a Fidesz csinál, az már régen nem játék. Hanem valami ördögien gonosz dolog.
Lendvai saját szavai következnek.
„Na nem. Ilyen pocsék módszerekkel még az ellenfelemet se tessék likvidálni. Ezt a játékot rendes helyen nem így játsszák. Sőt: ez már nem is játék.„
Kezdi a politikus, utalva arra, hogy a volt fideszes képviselő által vezetett Állami Számvevőszék összesen 660 millió forintot fizettet ki a Jobbikkal, amiért áron alul kapták a plakáthelyeket Simicskától. Majd gyorsan hozzáteszi:
„Gyorsan előrebocsátom, hogy szerintem jobb országban élnénk, ha a Jobbik nem lenne. Egy-egy különösen durva akciójuknál fel is merült bennem, alkotmányos-e a létük és működésük. És igen: Simicska minden jel szerint tényleg bagóért adott kedvenc pártjának plakáthelyeket, és ez valóban umbulda (csalás).”
Tehát nem arról van szó, hogy az mszp egykori prominense és minisztere hirtelen megszerette volna a Jobbikot, sőt! Azért emeli fel a hangját, mert ha mindezt egyvalakivel meg lehet tenni, akkor bárkivel meg lehet tenni. Később Lendvai így folytatja:
- „Simicska pontosan így járt el a Fidesszel, amíg ő ült Mészáros Lőrinc helyén. Sőt: a Fidesz a mostaninál is „jutányosabb” árat kapott tőle. Az is lelepleződött már, hogy néhány tételt egyszerűen nem is számláztak le a Fidesznek.
- Amikor emiatt az ellenzéki pártok feljelentést tettek, azt az ügyészség visszautasította, mondván: az ÁSZ annak idején igazolta a párt kampányelszámolását. Ugyanaz az Állami Számvevőszék, amelyik most utánanézett az áraknak, akkor azt mondta: nekik ez nem dolguk, ők csak azt ellenőrizhetik, hogy a pártok elszámolásai matematikailag stimmelnek-e.
- Amikor a CÖF-nek állami vállalatok közpénzből tejelnek, hogy a Fidesz mondandóit plakátokon hirdethesse, az nem „tiltott párttámogatás”.
- Az sem az, amikor maga a kormány él mindnyájunk (köztük a nem fideszes szavazók) pénzéből a Fideszt szolgáló kampányeszközökkel, plakáterdővel, hirdetésözönnel.
- És most jön a lényeg. Nagyon helyes, ha a Fidesz harcolni akar a Jobbikkal. De akkor küzdjön meg a politikájával! Mutasson rá, mi a tarthatatlan, mi a veszélyes a Jobbik céljaiban, bírálja Európa-ellenes, kirekesztő, gyűlöletet szító törekvéseit!.De ezt nem teszi- hogy is tehetné! Hiszen ugyanazt vallja és csinálja, mint amit a Jobbik vall és csinálna. A Fidesznek a világon semmi baja a Jobbik világnézetével, maga is hasonlókat gondol. Ha szükség volt rá, boldogan szövetkezett vele számos önkormányzatban, már jóval az álságos cukisodás előtt is. Baja csak azzal van, hogy a Jobbik a helyére tör.”
Komoly és pontos érvek ezek. Végül Lendvai levonja a végkövetkeztetést:
„Nem a Jobbikot féltem. Nekik Simicska majd csak kipótolja valahogy. Az országunkat, a maradék szabadságunkat féltem, ha a közmédia, az ügyészség, a választási bizottságok, az egész választási törvény, a kopasz különítmények, a Kubatov-listák mellett mellett most még az Állami Számvevőszék és a pénzügyi nyomorgatás is eszközévé válik a „szabad választások” megcsúfolásának.
A Fidesz most nem a valódi bűneiért, hanem azért bünteti a Jobbikot, aminek maga a sokszorosát elkövette. Persze, rablóból lesz a legjobb pandúr. Na de, hogy ekkora rablóból ilyen piti és gyáva pandúr?!”
Aggasztó fejlemények ezek. Lendvai Ildikó nem véletlenül emeli fel a hangját az ügyben. Figyelmeztetését érdemes komolyan vennünk!