Sárga rózsa és a táltos törpe
Nem kérdés, hogyha van Magyarországon olyan művész, aki világéletében kiállt a szabadság és a szerelem magasztos eszményeiért és soha nem félt felemelni a hangját az elnyomó hatalmakkal szemben, akkor mindannyiunknak Koncz Zsuzsa jut elsőként eszünkbe. Az énekesnő – mondhatjuk – ikonikus alakjává vált a demokratikus oldalnak. Dalaival nem csak alkotói és előadói szempontból alkotott maradandót, de valamiképp politikai lelkiismeretünk is lett: utat mutatott nekünk akkor is, amikor mi már elvesztettük a hitünket az egyre növekvő sötétségben. „A lila ködben már semmi remény, de dalban még vigaszt találunk” – énekelte például a Szeretet és dal című művében. De miért hallgat most, amikor a soha nem látott veszélyben van a magyar demokrácia ügye?
Vajon a hallgatással üzenni akar nekünk? És ha üzen, pontosan mit? Vajon ő is lemondott már arról, hogy jövő tavasszal újra szólhat a dal, mint „90 tavaszán”? Vagy pont ellenkezőleg: lázas munkában van, hogy még az áprilisi választás előtt olyan albummal álljon elénk, amivel ismét robbanthat? Emlékezzünk vissza arra, hogy például Tündérország című albumának lemezbemutató koncertjét az Arénában 2014. március 14-én tartotta. Pont egy nappal a forradalom évfordulója és alig három héttel az országgyűlési választások előtt.
Aki ott volt, pontosan emlékezhet rá, milyen érzés járta át az Arénában feszülten figyelő tízezreket, amikor a címadó dalból felcsendült a „Nézd a táltos törpét/Megint új álarcot visel” sora, amivel elkerülhetetlenül a szélkakas módjára hazudozó Orbán Viktorra tett utalást. Vagy amikor Bródy János, meghívott vendégként, egy szál gitárral a kezében kimondta (énekelte): „Ezek ugyanazok!” És ez még mind csak a bemelegítés volt. Hiszen amikor tízezrek egyszerre álltak fel annál a résznél, hogy
„Lesz még egyszer szép a világ, lesz még magyar Köztársaság! Álljunk fel hát érte!”
akkor valami igazán különleges történt.
Vadvilág lett az ország
A művésznő persze ezután sem pihent. A 2016-ban megjelenő, sorban negyvenedik (!) lemeze talán az egyik legkeményebb politikai albuma lett és saját állítása szerint is benne van a valaha megjelent „legjobb három” lemezben, mivel valaha is megörvendeztetett minket. Gondoljunk csak a Közös hazánk című dalára, ahol a gyűlölködés ellen szólt vagy a Mi lett belőled címűre, ami talán a valaha megírt legpontosabb művészi összefoglaló arról a (számunkra) tragikus útról, amit a magyar miniszterelnök bejárt, mire az a szörnyeteg lett belőle, aminek ma ismerjük. A fő kérdés tehát a következő: számíthatunk-e egy újabb Koncz-albumra, szám szerint a negyvenegyedikre idén tavasszal? Az kétségtelen, hogy nagy szükség volna most rá.
Kedves Zsuzsa, drága művésznő! Nagyon számítunk rád!