Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Magyar Péter gyáván iszkolt el a kérdéseink elől

4 kérdéstől retteg Magyar Péter. Megmutatjuk, melyek ezek.
fotó: ellenszel.hu

Egy héttel ezelőtt, május 4-én írtunk nyílt levelet Magyar Péternek, amelyben kérdéseket tettünk fel neki az LMBTQ-emberekhez való viszonyáról. Arra voltunk kíváncsiak, hogy homofób-e a Tisza Párt prominense, mivel a 444.hu információi szerint a VII. kerületben a melegjogi tevékenysége miatt vonta meg egy jelölttől a támogatást.

Az Ellenszél szerette volna megtudni, hogy a fentiek megfelelnek-e a valóságnak, valamint hogy Magyar Péter mit gondol az LMBTQ-embereket érintő kérdésekről. Levelünket e-mailben is elküldtük neki, de választ nem kaptunk. Úgy tűnik, ez kényes téma számára, mivel még csak annyit sem mondott, hogy nem nyilatkozik a témában.

Mindössze 4 egyértelmű kérdésünk van hozzá, szeretnénk, ha ezeket megválaszolná:

1, A magyar jogban 1901 óta törvény szabályozza a gyermekvédelmet. Ma már valójában két törvényt is gyermekvédelminek mondanak. Az egyiket a gyermekvédelmi szakma nevezi annak 1997 óta. A másikat a kormánypropaganda nevezte el „gyermekvédelmi törvénynek” 2021-ben, és a köznyelv inkább homofób és transzfób propagandatörvénynek mondják. Mit gondol erről a törvényről Ön és a Tisza Párt? (Beleértve a könyvek kötelező lefóliázását, homoszexualitással kapcsolatos tartalmak megjelenítését, stb.)

2, Mit gondol az LMBTQ-emberek házasságának (és a házassággal járó egyenlő jogok) biztosításáról? Ön engedélyezné?

3, Mit gondol arról, hogy azonos nemű párok fogadhassanak örökbe gyermeket Magyarországon?

4,  Semjén Zsolt a magyar kormány nevében benyújtotta azt a közigazgatási salátatörvényt, aminek 33-as paragrafusa betiltotta a magyar transznemű emberek számára a jogi nemváltoztatás lehetőségét. Ez azt jelenti, hogy valaki, aki már hiába él nőként, és a teste is női, papíron nem válthat nemet. (Így például, ha bűncselekményt követ el, férfiak közé kerül a börtönben, vagy éppen fordítva). Mit gondol erről a törvényről? Eltörölné, vagy szigorítaná?

Reméljük, Magyar Péter nem fog gyáván megfutamodni a kérdéseink elől, ahogy a vitafelkérések kapcsán tette.

Ne hagyd abba az olvasást, számos érdekes és tartalmas hírt találsz az Ellenszél felületén, sokféle témában ide kattintva!

loading...