A Tisza és a Fidesz újra együtt: tiszás elnöke lett egy kistérségi társulásnak

A Tisza és a Fidesz érdekét szolgálja a változás. Magyar Péter látható a képen.
fotó: ellenszel.hu

A Dél-Békési Többcélú Kistérségi Társulás elnöki pozíciójába Dudaszeg Krisztiánt, a Tisza Párt megyei koordinátorát választották. A tiszás jelölt Fidesz-színekben induló vezetők támogatásával jutott be a pozícióba.

A választás jelentős politikai üzenetet hordoz, hiszen Dudaszeg, aki nyíltan ambicionálja a 2026-os képviselőjelöltséget, a fideszes Simonka György támogatásával lett elnök, jelezve egyfajta politikai átrendeződést a térségben – foglalta össze a Magyar Narancs.

A társulás több mint 500 millió forintos EU-s visszafizetési kötelezettsége égető probléma. Az önkormányzatok naponta 100 ezer forint kamatot halmoznak fel, és bár peres eljárást folytatnak a Miniszterelnökséggel, úgy tűnik, pervesztésre állnak. A visszafizetési kötelezettséget a korábbi EFOP-program szabálytalanságai miatt szabott ki az irányító hatóság, ám Simonka és Dudaszeg is úgy vélik, hogy nem a Miniszterelnökség ellen kellett volna pert indítani. Simonka szerint a projekt menedzsmentje mulasztotta el a záróbeszámolók elkészítését, és a kártérítési pert mostanra el is indították a korábbi felelős cég ellen.

A társulási ülést vezető Ruck Márton, Medgyesegyháza független polgármestere szerint a kormány által biztosított források, mint a Versenyképes Járások Program, nem elegendők a települések alapvető fenntartásához, és elenyésző összeget jelentenek a súlyos költségek fedezésére. A választással pedig világossá vált, hogy a térség Fidesz-politikusai között is belső ellentétek vannak, különösen a kistérségi szinten domináns szerepért folytatott harcban.

A keddi ülésen Dudaszeg Krisztián hangsúlyozta, hogy a Tisza Párt növekvő támogatottsággal bír a térségben, és a 2026-os választásokon célja, hogy képviselőként induljon. (Vajon ott is támogatja majd a Fidesz a tiszás jelöltet?)

Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj erre a linkre kattintva.  

 

loading...