Donald Trump az Egyesült Államoktól való függésével próbálta térdre kényszeríteni Kanadát. Az eredmény ennek éppen az ellenkezője lehet: Ottawa gyorsuló ütemben fordul Európa felé, a kanadaiak többsége pedig már az uniós tagság gondolatát sem utasítja el. A teljes csatlakozás jelenleg jogilag szinte lehetetlen – de kialakulhat egy olyan különleges társulás, amely alaposan átírná az Európai Unió eddigi határait.
Mark Carney kanadai miniszterelnök szeptember 16-án Strasbourgban hallgatja meg Ursula von der Leyen évértékelő beszédét, majd felszólal az Európai Parlament előtt. Ezt újabb Kanada–EU-csúcstalálkozó követheti.
Önmagában egy parlamenti beszéd még nem történelmi fordulat. Az időzítés azonban nagyon is beszédes.
Kanada kereskedelmi tárgyalásai összeomlottak az Egyesült Államokkal, Ottawa pedig megtorló vámokat jelentett be. Carney hivatalos közlése szerint Washington olyan gazdasági és politikai engedményeket követelt, amelyek már Kanada szuverenitását, a francia nyelv védelmét és több stratégiai ágazatát is érintették.
A kanadai miniszterelnök tömören foglalta össze a helyzetet: az Egyesült Államok túl sokat követelt, és túl keveset ajánlott. Trump Kanadát akarta megregulázni. Ehelyett sikerült Európa felé löknie.
Már nemcsak kereskedelmi együttműködésről van szó
Az Ellenszél korábban már beszámolt arról, hogy Carney strasbourgi látogatása jóval több egyszerű protokolláris eseménynél. A Kanada és az Európai Unió közötti kapcsolat ugyanis már most is messze túlmutat a hagyományos diplomácián.
A felek között 2017 óta ideiglenesen alkalmazzák a CETA szabadkereskedelmi megállapodást. Kanada és az EU biztonsági és védelmi partnerséget kötött, Ottawa pedig 2026-ban első Európán kívüli országként csatlakozott az unió közös védelmi beszerzéseket segítő SAFE rendszeréhez.
Az Európai Unió Tanácsának közleménye szerint ezzel kanadai vállalatok és Kanadából származó termékek is részt vehetnek a programhoz kapcsolódó beszerzésekben.
Carney májusban első nem európai vezetőként vett részt az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján is. Kanada tehát már most olyan fórumokon és együttműködésekben jelenik meg, amelyeket eredetileg az európai államok számára hoztak létre. A földrajzi határ megmaradt. A politikai határ azonban már elkezdett elmosódni.
A kanadaiak többsége már a tagságot sem utasítja el
Néhány évvel ezelőtt Kanada uniós csatlakozásának gondolata legfeljebb politikai tréfának tűnt volna. Az ország gazdasága, kereskedelme és biztonsága olyan szorosan kapcsolódott az Egyesült Államokhoz, hogy alig volt értelme más irányról beszélni. Trump politikája ezt is megváltoztatta.
Egy tavasszal publikált Nanos Research-felmérésben a kanadaiak 28 százaléka egyértelműen támogatta, további 29 százaléka pedig inkább támogatta volna Kanada teljes jogú uniós tagságát. Ez összesen 57 százalékos nyitottságot jelentett.
Egy közvélemény-kutatás természetesen nem azonos egy népszavazási eredménnyel. A válaszadóknak nem kellett mérlegelniük a tagság valamennyi következményét: a befizetéseket, a szabályozási kötelezettségeket, a szabad mozgást, az uniós bíróság szerepét vagy a mezőgazdasági és kereskedelmi átalakulást.
A szám mégis rendkívüli politikai jelzés. A kanadaiak jelentős része már nem természetes védelemként, hanem gazdasági kockázatként tekint az Egyesült Államoktól való függésre.
Carney áprilisban maga is arról beszélt, hogy ami korábban Kanada erőssége volt – az amerikai gazdasághoz fűződő rendkívül szoros kapcsolat –, az mára gyengeséggé változott.
Van egy súlyos jogi akadály: Kanada nem Európa
A teljes jogú tagság előtt nem elsősorban politikai, hanem földrajzi és jogi akadály áll.
Az Európai Unióról szóló szerződés 49. cikke szerint kizárólag olyan „európai állam” kérheti felvételét, amely tiszteletben tartja az unió alapvető értékeit. Az uniós jog hivatalos összefoglalója ezt egyértelmű jogosultsági feltételként kezeli.
Kanada megfelelhetne a demokratikus, jogállami és emberi jogi követelményeknek. Csakhogy földrajzilag egyértelműen észak-amerikai állam.
A kérdés nem teljesen példa nélküli. Az Európai Közösségek 1987-ben azért utasították el Marokkó jelentkezését, mert az ország nem tekinthető európai államnak. Törökország esete bonyolultabb, mert területének egy része Európában található. Kanada esetében azonban ilyen földrajzi kapaszkodó sincs.
A teljes csatlakozáshoz ezért valószínűleg az uniós szerződések módosítására és valamennyi tagállam egyetértésére lenne szükség. Ez a jelenlegi politikai környezetben nem reális rövid távú forgatókönyv. Ráadásul Carney korábban maga is jelezte: Kanada szorosabb kapcsolatot akar Európával, de hivatalosan nem készül uniós tagságra.
A csatlakozás gondolata egyelőre inkább politikai üzenet, mint valódi kormányzati terv.
Megszülethet a „transzatlanti brit modell”
A valódi kérdés ezért nem az, hogy Kanada mikor lesz az EU teljes jogú tagja. Hanem az, hogy milyen messz juthat el anélkül.
Egy lehetséges modell az Egyesült Királyság és az Európai Unió Brexit utáni kapcsolata. A brit–uniós megállapodás vám- és kvótamentes árukereskedelmet, valamint kiterjedt együttműködést biztosít az energia, a kutatás, a közbeszerzés és bizonyos biztonsági területek között.
Kanada azonban ennél is szorosabb kapcsolatot kereshet.
Sandro Gozi liberális európai parlamenti képviselő szerint elképzelhető lenne egy új, különleges társulási státusz. Ennek keretében a kanadai kormány képviselői bizonyos ügyekben részt vehetnének az uniós politikai egyeztetéseken, a két fél pedig tovább mélyíthetné védelmi, gazdasági és technológiai együttműködését.
A norvég modell teljes másolása nem lehetséges egyszerűen, mert Norvégia az Európai Gazdasági Térség tagjaként, az EFTA-n keresztül kapcsolódik az egységes piachoz. Kanadának új jogi konstrukcióra lenne szüksége.
Ennek ára is lenne. Ha Ottawa mély hozzáférést akar az európai piachoz, egyre több uniós szabályt kellene átvennie. Ezek kidolgozásába azonban teljes tagság nélkül nem szólhatna bele azonos súllyal.
Kanada tehát éppen egy másik függéstől próbálna megszabadulni – miközben fennállna a veszély, hogy olyan európai szabályokat kell alkalmaznia, amelyek elfogadásakor nincs szavazati joga.
Európának sem szívesség lenne
Kanada közeledését nem érdemes úgy beállítani, mintha egy bajba jutott ország menedéket kérne az Európai Uniótól. Az együttműködés Európának is komoly előnyöket kínálna.
Kanada hatalmas energia- és nyersanyagkészletekkel, kritikus ásványokkal, fejlett technológiai szektorral, jelentős védelmi iparral és sarkvidéki jelenléttel rendelkezik. Megbízható demokratikus partner lehetne egy olyan időszakban, amikor Európa egyszerre próbálja mérsékelni az Egyesült Államoktól, Kínától és Oroszországtól való stratégiai függését.
A két fél együtt olyan gazdasági és biztonsági tömböt alkothatna, amely már nem kényszerül automatikusan igazodni Washington minden döntéséhez. Éppen ez Trump politikájának legnagyobb öngólja.
Az amerikai elnök Kanada függőségét akarta kihasználni. Csakhogy ezzel ráébresztette Ottawát arra, hogy veszélyes egyetlen hatalom jóindulatára építeni egy egész ország gazdaságát.
Nem uniós tag, hanem valami egészen új
Kanada belátható időn belül valószínűleg nem lesz az Európai Unió teljes jogú tagja. A földrajzi és szerződéses akadályok túl nagyok, a politikai akarat pedig egyik oldalon sem tart még itt.
A mostani közeledést azonban hiba lenne látványos diplomáciai gesztusok sorozatának tekinteni.
Kanada már belépett egy uniós védelmi rendszerbe. Részt vett az Európai Politikai Közösség találkozóján. Miniszterelnöke hamarosan az Európai Parlament előtt beszél. A két fél közös védelmi, kereskedelmi, energetikai és technológiai tér kialakításán dolgozik.
Lehetséges, hogy Kanada soha nem lesz az EU következő tagállama. De könnyen lehet, hogy ő lesz az első tagja egy eddig nem létező, Európán kívüli demokratikus szövetségi körnek. Trump az Egyesült Államokhoz akarta láncolni Kanadát. Ehelyett talán éppen ő kezdte el felépíteni az új transzatlanti Európát.