Krasznahorkai László visszautasította, hogy a Magyar Művészeti Akadémia a Nemzet Művésze elismerésre jelölje. A döntés után Turi Attila, az MMA elnöke nyílt levélben fejezte ki értetlenségét. Juszt László erre reagált közösségi oldalán, és azt írta: szerinte éppen az a meglepő, hogy Turi Attila nem érti Krasznahorkai döntését.
A vita túlmutat egyetlen díjon vagy egyetlen írón. Arról szól, hogy a magyar kulturális életben milyen szerepet tölt be a Magyar Művészeti Akadémia, és hogyan viszonyulnak hozzá azok az alkotók, akik az elmúlt másfél évtizedben kívülállónak, háttérbe szorítottnak vagy kirekesztettnek érezhették magukat.
Juszt szerint az MMA a Fidesz kulturális bázisaként működött
Juszt László bejegyzésében felidézte, hogy az MMA 2011-es megalakulása után a Fidesz-kormányok alatt jelentős szerepet kapott a magyar kultúra és művészetek területén. A Magyar Művészeti Akadémia köztestületi státuszát az Alaptörvénybe is belefoglalták, ami széles körű intézményi súlyt és befolyást adott a szervezetnek.
Juszt értelmezése szerint az MMA ezután a Fidesz kulturális bázisaként működött. Azt írta, az akadémia jelentős befolyással bírt a magyar művészeti életben, és intézményes eszközökkel, forráselvonással, illetve kirekesztéssel háttérbe szorította az ellenzéki vagy független alkotókat.
Ez erős állítás, de jól mutatja, miért vált Krasznahorkai döntése szimbolikus üggyé. Egy ilyen elismerés elfogadása ugyanis nemcsak szakmai gesztus, hanem viszonyulás is ahhoz az intézményhez, amely a díj mögött áll.
A Műcsarnok ügye is előkerült
Juszt László külön megemlítette a Műcsarnokot is, amely az MMA hatáskörébe került. Szerinte ezzel a kortárs, nemzetközi szinten is aktív művészek elvesztették egyik legfontosabb hazai bemutatkozási terüket.
A Műcsarnok ügye évek óta a kulturális viták egyik jelképe. Nem csupán egy épületről vagy intézményről van szó, hanem arról, ki dönthet arról, mi számít értékes művészetnek, kik juthatnak nyilvánossághoz, és milyen irányba mozdul el az államilag támogatott kultúra.
Juszt bejegyzése szerint az MMA máig zárt, önmagát újratermelő köztestületként működik. Úgy látja, az akadémia gyakran szakmailag inkompetensnek bélyegezte az ellenzéki alkotókat, miközben a kormányhoz lojális vagy saját köreihez közel álló művészeket helyezte előtérbe.
Turi Attila a párbeszéd hiányát kifogásolta
A vita másik oldala Turi Attila nyílt levele. Juszt idézete szerint Turi arról írt, hogy az egymással szembeni kérlelhetetlen elutasítás hosszú évtizedek óta lassú méregként emészti fel a közös jövőt, és felszámolja az együttműködés lehetőségét, valamint a párbeszéd szerepét.
Ez önmagában akár békülékeny gondolat is lehetne. Juszt László azonban éppen azt kérdezi: ez a nemes gondolat a párbeszédről miért nem jutott eszébe Turi Attilának az elmúlt 16 évben?
A bejegyzés egyik legfontosabb kérdése így hangzik: ha valóban fontos volt a párbeszéd, miért nem hívták meg Krasznahorkait akár csak egy évvel korábban az MMA-ba?
Krasznahorkai döntése a függetlenségről is szólhat
Juszt László szerint nem nehéz megérteni, hogy egy mindentől független művész, akinek a polcán ott van a Nobel-díj, miért nem kíván becsatlakozni egy közpénzből élő, saját magát a művészetek legfőbb bírájának tekintő szervezetbe.
Ez a mondat adja a bejegyzés legerősebb állítását. Krasznahorkai László nem szorul rá arra, hogy egy hazai intézményi elismerés igazolja a művészetét. Nemzetközi rangja, olvasottsága és életműve önmagában is olyan súlyt ad a döntésének, amelyet nem lehet egyszerű udvariatlanságként vagy sértettségként elintézni.
A visszautasítás ebben az olvasatban nem személyes támadás, hanem értékválasztás. Annak jelzése, hogy egy alkotó nem kíván részt venni abban az intézményi rendszerben, amelyet nem tart a saját művészi és erkölcsi felfogásával összeegyeztethetőnek.
Miért lett ebből közéleti ügy?
Egy művészeti díj körüli vita első látásra szakmai belügynek tűnhet. Valójában azonban a magyar kultúra állapotáról szól. Arról, hogy a művészeti intézmények mennyire nyitottak, mennyire képesek valódi párbeszédre, és mennyire függenek a politikai hatalomtól.
A magyar kulturális életben régóta jelen van az a törésvonal, amely a kormányhoz közelebb álló intézményi világ és a függetlenebb, kritikusabb alkotói közeg között húzódik. Az MMA körüli viták ennek a törésvonalnak az egyik leglátványosabb példái.
Krasznahorkai visszautasítása ezért sokkal több, mint egy díj el nem fogadása. Üzenet arról, hogy a művészi tekintély nem feltétlenül az állami elismerésektől függ. Sőt, bizonyos helyzetekben éppen az elutasítás válhat erősebb gesztussá, mint az elfogadás.
A párbeszédhez bizalom is kell
Turi Attila a párbeszéd hiányát fájlalta. Juszt László válasza viszont arra mutat rá, hogy a párbeszédet nem lehet utólag, egy díj kapcsán számon kérni azokon, akik hosszú éveken át kívülállónak érezték magukat.
A párbeszédhez nem elég a meghívás. Bizalom is kell hozzá. Ha egy intézmény sokak szemében évekig a politikai lojalitás, a kulturális centralizáció és a kirekesztés jelképe volt, akkor nem meglepő, ha egyes alkotók nem akarnak részesei lenni ennek a rendszernek.
Ezért is nehéz Turi Attila értetlenségét elfogadni azok számára, akik az MMA-t nem semleges szakmai testületként, hanem a kormányzati kultúrpolitika egyik meghatározó intézményeként látják.
Krasznahorkai döntése világos jelzés
Krasznahorkai László döntése végső soron arról szól, hogy egy művésznek joga van nemet mondani. Akkor is, ha a felkínált elismerés rangos. Akkor is, ha az intézmény vezetője ezt fájlalja. És akkor is, ha a döntés politikai vitát indít el.
Juszt László bejegyzése nem egyszerűen Krasznahorkai mellé áll. Azt állítja: a visszautasításnak előzményei vannak, és ezek az előzmények az MMA elmúlt másfél évtizedes működéséhez kapcsolódnak.
A kérdés tehát nem az, hogy Krasznahorkai miért nem fogadta el a jelölést. Hanem az, hogy egy ilyen múltú és megítélésű intézmény vezetője miért lepődik meg azon, ha egy független, világszerte elismert író nem kíván a szervezet részévé válni.