Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Csizmadia Ervin: Nem volt Orbán–Gyurcsány-rendszer

Csizmadia Ervin látható a képen.
Csizmadia Ervin szerint nem volt Orbán–Gyurcsány-rendszer.

A Tisza kommunikációjában gyakorta beszélnek egy állítólagos Orbán–Gyurcsány-rendszerről. Csizmadia Ervin politológus azonban friss bejegyzésében tiszta vizet öntött a pohárba. A szakértő azonnal a lényegre tért az írása elején. Szerinte ez a bizonyos politikai rendszer csupán két óráig létezett hazánkban. Ráadásul már több mint két évtizeddel ezelőtt történt mindez a Parlamentben.

Mire is utal egészen pontosan Csizmadia Ervin? Az a bejegyzéséből kiderül:

„Hallom, hogy sokak szerint ami volt, az nem egyszerűen Orbán-, hanem Orbán-Gyurcsány rendszer. Megerősítem, de kicsit másképpen értem ezt, mint érteni szokás.

Orbán-Gyurcsány rendszer ugyanis körülbelül két órára volt Magyarországon.

Egészen pontosan akkor, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2005 júliusában, a Parlamentben találkozott Orbán Viktorral az ellenzék vezetőjével. Emlékszik valaki erre? 21 éve történt. De mivel akkor Gyurcsány volt hatalmon, pontosítsunk: ami akkor összeállt, az a Gyurcsány-Orbán rendszer.

De lássuk mire is gondolok!

Arra, hogy a beszélgetés mai szemmel nézve meghökkentően, sőt megdöbbentően konstruktiv. Jómagam többször megnéztem és kijegyzeteltem ezt a disputát – ennek alapján mondom ezt.

Orbán például azt mondja a vége felé: nem nehezíteni akarjuk a munkáját. Propaganda helyett foglalkozzunk azzal, hogy mi az emberek igazsága. Együttműködésünket szeretném felajánlani.

Gyurcsány erre úgy válaszol: az embereknek olyan vezetőkre van szükségük, akik együttműködnek, de versenyeznek is. Orbán erre azt feleli: számíthat ránk.

De menetközben is: Gyurcsány egy ponton utal arra, hogy „egy helyről jövünk”, munkásháttérből.

Aztán a nyugdíjak ügyében (amiről Gyurcsány azt mondja: a kedvenc témája) a miniszterelnök azt mondja, az Orbán-kormány idején (1998-2002) nem emeltek ott és akkor nyugdíjat, ahol és amennyit kellett volna. Három év alatt mi többet tettünk, mint Önök négy év alatt. Mire Orbán: kívánom, hogy Önök még többet emeljenek.

Külön érdekesség, hogy egy ponton Orbán így hűti Gyurcsányt: látja, megint harcol. Ne harcoljon, mert egyetértek Önnel.

És még sorolhatók lennének a példák. Nézze meg, aki a mai realizmus helyett politikai romantikát akar.

Szóval a lényeg: 2005 nyarán két órára határozottan felállt a Gyurcsány-Orbán rendszer, és ha azt vesszük, ez a két óra a rendszerváltás utáni magyar politika történetében nem is rossz arány” – zárja sorait a politológus.

Ne állj meg itt! Olvass tovább az Ellenszél változatos tartalmai között.

Kövess minket a Facebookon is!

loading...