Orbán Viktort már szombat reggel kiveri a frász, ha meglátja, mit üzen neki a magyar milliárdos.
A politikai rendszerek stabilitását nagyban meghatározza az, hogyan viszonyulnak a hatalmon lévők a változáshoz, különösen ahhoz a pillanathoz, amikor a társadalmi bizalom meginogni látszik. A történelemben számtalan példa akad arra, hogy egy vezetés hogyan reagál a közelgő vereség lehetőségére: demokratikus keretek között elfogadja az eredményt, vagy megpróbálja különféle módszerekkel megőrizni pozícióját. Ez a kérdés ma Magyarországon is sokakat foglalkoztat.
Felföldi József alábbi gondolatai arra hívják fel a figyelmet, milyen mechanizmusok aktiválódhatnak, amikor egy hatalom úgy érzi, csökken a társadalmi támogatottsága. A cikk nem csak a jelen helyzetet elemzi, hanem történelmi mintázatokra is rámutat, és felteszi a lényegi kérdést: vajon mit jelent a „szabad választás” a mai magyar politikai térben, és lesz-e valódi tétje a 2026-os választásnak?
Felföldi József bejegyzése:
„Mit csinál az, aki fél a vereségtől?
Amikor egy saját nagyságától megrészegült, önmagát tévedhetetlennek tartó hatalom megérzi, hogy szorul a hurok, és a nép már nem hisz neki, két út marad számára.
- Vagy elfogadni a vereséget (na persze, ez legfeljebb a demokratikusan működő hatalmakra jellemző),
- vagy szintet lép a diktatúra fokmérőn és „átmenetileg” megőrizni a hatalmat, amíg „helyre nem áll a rend”.
Hogy milyen rend, azt senki ne kérdezze. Hogy meddig tart az átmenti időszak, természetesen szintén nem tisztázott.
Az „átmenetileg” mindig gyanús szó. Mert a történelemben ritkán van átmenet, ami valóban átmeneti marad. Ilyenkor jönnek a jól bevált módszerek: egy kis vészhelyzet, egy kis rendkívüli jogrend, egy kis külső veszély. Ha nincs, hát majd találunk, kreálunk, a lényeg, hogy ne kelljen átadni a hatalmat. Egy konfliktus, egy határincidens, egy új „fenyegetés”, amitől meg kell „védeni” a nemzetet. És máris lehet tologatni a dátumokat, elnapolni a választást, vagy épp „átütemezni” a demokráciát. Minden csak megfogalmazás kérdése.
Aztán ott van a finomabb, elegánsabb módszer, a jogszabályok újraírása. Ha a törvény útban van, hát majd átírjuk. Ha a választási bizottság túl független, hát majd „megerősítjük a működését”. Ha az ellenzék túl sok szavazatot kapna, hát majd kitaláljuk, hogy az „együttműködés hiánya” miatt érvénytelen a szavazás. A hatalom kreatív, amikor a saját túléléséről van szó. És persze mindig van indok: a stabilitás, a nemzet egysége, a „nehéz idők”.
De a legnagyobb fegyver mégis az információ. Akié a hang, azé az igazság. Ha elég hangosan mondják, hogy minden rendben van, sokan elhiszik. Ha a közmédia csak az egyik oldalt mutatja, ha a másiknak elnémítják a mikrofont, akkor a választás már a start előtt le van futva.
Aztán jön a fű alatti trükközés: egy kis adminisztratív akadály itt, egy kis bírság ott, egy jelölt kizárása „technikai okból”. Apró döntések, amelyek lassan, de biztosan alakítják a végeredményt.
Aki fél a vereségtől, az mindig a káosztól óv minket. Aki retteg az elszámolástól, az mindig a „biztonságot” hirdeti. Pedig a legnagyobb biztonság az lenne, ha senkinek nem lenne oka félni a szabad választástól! Az igazi demokrácia nem az, ahol mindig ugyanaz nyer, hanem ahol a vesztes is elismeri a vereséget, mert bízik a rendszer tisztaságában!
Kérdés már csak az: ha a Fidesz valóban érzi, hogy közeledik a politikai alkony, vajon meddig megy el? Bizonyos módszereket már most is használ, de van valahol egy olyan lélektani határ, amit ők sem lépnének át?
Érdekel a véleményetek!
Szerintetek lesz szabad választás 2026-ban?
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!