Lerohadt az ínye a szájfeltöltés után – egy főorvos az államtitkárt kéri, hogy büntessék a kuruzslókat

Rosszul sült el a szájfeltöltés.
Fotó: Dr. Kuroli Enikő közösségi oldala.

Egyre több fiatal nő válik illegális esztétikai beavatkozások áldozatává, miközben a hatóságok mozgástere – úgy tűnik – szinte nulla. Most egy 21 éves lány története sokkolta a nyilvánosságot. Szájfeltöltés céljával indult kezelés vége kórházi ágy, maradandó károsodás, és egy életre szóló trauma lett.

„Már ott, a kezelés közben éreztem, hogy fáj az állam. Mire hazaértem, az állam teljesen bekékült, másnapra pedig az ínyem is elkezdett kékülni” – mesélte Zsófi, aki a beavatkozást egy kozmetikussal végeztette el. Az illető nem orvos, egészségügyi végzettsége nincs, a kezelést nem rendelőben, hanem szakszerűtlen körülmények között végezte.

Zsófi történetét Dr. Kuroli Enikő klinikai főorvos, patológus és bőrgyógyász szakorvos tette közzé közösségi oldalán.

A sztoriból kiderül, hogy amikor Zsófi panaszt tett, a válasz a feltöltő részéről ennyi volt:

„Ez normális. Kend be fekete nadálytő krémmel, vegyél be fájdalomcsillapítót.”

A tünetek viszont súlyosbodtak.

„Kelések jöttek ki az államon, hófehér lett az ínyem, mintha elhalt volna. Lerohadt az ínyem a fogamról” – írta. Végül a barátai kényszerítették rá, hogy orvoshoz menjen. A sürgősségin azonnal kórházba irányították.

„Az orvos rám nézett, és csak ennyit mondott: ‘Ajjaj…’”

A diagnózis lesújtó volt: a szájfeltöltés során a töltőanyag egy eret átszúrva elzárta a vérkeringést az állkapocsban, az ínyben és a nyálkahártyában.

„Naponta tűvel szúrták az ínyemet és az állkapcsomat, hogy oldószert juttassanak be és megmentsék a területeket. Két hétig nem tudtam enni, aludni sem. A fájdalmat nem tudom elmondani.”

Zsófi 5–6 napot töltött kórházban, de az orvosai szerint a károsodás maradandó:

„A kezelőorvos azt mondta, az ínyem egy része nem fog helyre jönni, és valószínűleg 10 éven belül műtétre lesz szükségem – de én már most érzem, hogy ez nem fog addig kitartani.”

A beavatkozást végző nő és partnere még a kórházban is meglátogatta Zsófit, és azt mondták neki:

„Hiába jelented, semmi nem fog történni, mert kaptál számlát.”

Zsófi azonban ezt cáfolja:

„Nem kaptam semmilyen számlát, sem dokumentációt. Semmim sincs tőle, csak a károsodás.”

Az ügyben Dr. Kuroli Enikő posztja szerint rendőrségi és NAV-eljárás is indult, de a szájfeltöltés elvégzője továbbra is elérhető a Facebookon. Az eszközeit elvileg lefoglalták, ennek ellenére újabb posztokat tesz közzé

„Soha még nagyobb szükség nem volt arra, hogy végre komoly szankciókkal büntessék azokat, akik illegálisan, orvosi diploma nélkül töltögetnek!” – írja Facebook-oldalán a főorvos.

Hozzátette:

„Az esztétikai beavatkozásokhoz rendelő kell, nem bjúti szalon, garázs, konténer vagy sufni. REN-DE-LŐ, OR-VOS-SAL!”

A lány története a közösségi médián keresztül sok fiatalhoz eljutott.

„Ez nem egy ‘kis komplikáció’. Ez egy életre szóló sérülés, amit egy szakszerűtlen és felelőtlen kezelés okozott” – írta Zsófi.

„Ha nem hallgatok a barátaimra, talán még az állam sem maradt volna meg.”

Dr. Kuroli közösségi felhívásban kérte a jogalkotókat:

„Kedves Takács Péter államtitkár úr! Kérem szépen, támogassa azt a törekvést, hogy a nem-orvosok illegális esztétikai beavatkozásait az eddigieknél jóval komolyabb törvényi szabályozás szankcionálja!”

Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj erre a linkre kattintva. Unod a politikát? Főzz valami finomat, olcsón az EllenLábassal!

loading...