Elmaradt az EP-ben az Orbán-Magyar vita – kezet is fogtak egymással 

Magánember kutatásából indultak ki a bizonytalan adatok.
Egy ismeretlen magánember fizette a Tiszának simuló kutatást.

Elmaradt az EP-ben az Orbán-Magyar vita – kezet is fogtak egymással. Nem is volt érthető, miért harangozta be úgy a magyar sajtó egy része, hogy ma nagy vita lesz Orbán, és a Tisza Párt elnöke között. 

Orbánnak elsősorban a néppárti, baloldali, zöld és liberális felszólalókkal gyűlt meg a baja. Az EP-képviselők erős kétharmada bírálta a felszámolt a jogállamot, a korrupciót, és hogy a háborúban az agresszor Putyin mellé állt. 

Hirdetés

Orbán – szokás szerint – minden, a kormányát érintő vádra úgy reagált, mintha nem őt, hanem Magyarországot érné a kritika. 

Magyar Péter felsorolta a korábbi beszédeiben már elhangzott adatokat, de rá érdemben nem Orbán, hanem leginkább Deutsch Tamás reagált, hosszan sorolva, hogy lehallgatta a feleségét, és bűncselekményeket, zaklatásokat követett el. 

Dobrev Klára és Molnár Csaba, a DK nevében árulónak és hazugnak nevezte Orbánt. Akinek zárszavát a szélsőjobb folyamatos tapsolása kísérte. 

Érdekes fejlemény, hogy a felszólalók közül csak a szélsőjobb néhány képviselője, és Magyar Péter ment kezet fogni Orbánnal. Kettejük vitája elmaradt. És végül: Magyar megerősítette, hogy nem mond le mentelmi jogáról, pedig idehaza bűncselekmény elkövetésével támadják.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...
About Jabronka István 4488 Articles
Jabronka István az Ellenszél kiadója és szerzője. Közéleti, politikai és társadalmi témákról ír. A kiadásért egyéni vállalkozóként felel. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu.