Orbán békemissziója, melyet a kármentés időszakának lezárására tervezett, kudarcba fulladt, mivel sem a harcban álló felek, sem a nagyhatalmak nem támogatták.
Erről ír a Vidéki Prókátor nevű Facebook-blog. Tőlük idézünk:
„Kétségkívül figyelemreméltó, ám az eredeti célokhoz képest mégis csak korlátozott eredményt hozott az európai parlamenti választásokat követő külpolitikai kármentés is. Ez a korlátozott kármentési eredmény az új jobboldali „moslékfrakció” sikeres összegrundolásában öltött testet, s bár a frakciótagság ahhoz a szégyenletes pária-szerephez képest, melybe az Orbán-párt a várt áttörést nem eredményező választást követően került, valóban kézzelfogható és jelentős eredménynek tekinthető, de egyrészt ez továbbra is csak ellenzéki létet jelent az európai politikai porondon, másrészt pedig – a legújabb hírek szerint – Orbán még ebben az ellenzéki frakcióban is csak másodhegedűs lesz Le Pen mögött.
Ha a „Brüsszel elfoglalásában” megjelölt eredeti célból indulunk ki, akkor az új frakció – politikailag kétségkívül nem elhanyagolható jelentőséggel bíró és komoly teljesítményként értékelendő – megszervezése is csupán kármentésként minősíthető.
A kármentés, vagyis a károk minimalizálását célzó tevékenység jellegéből adódóan defenzív és reaktív magatartás, mely a politikában csak szükség esetén és csak átmenetileg fogadható el annak, aki uralkodni és dominálni akar.
Orbán békemissziója csődöt mondott
Orbán ezért találta ki a „békemisszióját”, ezzel szerette volna ugyanis lezárni az öt hónapja tartó kármentés időszakát és defenzívából látványos módon átmenni offenzívába.
Ennek érdekében nagy nehezen még Kijevbe is hajlandó volt ellátogatni. Ugyanakkor ez a sem a harcban álló felek, sem pedig a nagyhatalmak által nem támogatott, sőt az elvileg szövetséges nyugati hatalmak által kifejezetten döbbenten és barátságtalanul – néhol ellenségesen – szemlélt és ezért eleve kudarcra ítélt akció végül egy dolgot fog bizonyítani csupán: azt, hogy a megrögzötten és mániákusan geopolitikai babérokra törő magyar miniszterelnök a számára egyre kedvezőtlenebbé váló bel- és külpolitikai viszonyok között fokról fokra veszíti el a realitás- és az arányérzékét.
A nézők az önmagát béketeremtőnek képzelő figurában csak a patológiásan vágyott nagyság érdekében egyre bénábban és egyre kétségbeesetten vergődő alakot fognak látni, hasonlóan az egykor ünnepelt, ám időközben szépkorúvá lett dívához, aki az ifjúság, a szépség és az ezekből fakadó képességek elmúltát egyre harsányabb, egyre görcsösebb és ezért egyre kínosabb megnyilvánulásokkal próbálja palástolni. Az orbáni „bélemissziót” ráadásul az oroszok – Szijjártó és Lavrov telefonos tárgyalása tényének nyilvánosságra hozatalával – annak könyörtelen demonstrálására használták fel, hogy a magyar vezetők továbbra is a markukban vannak. S ha mindez még nem volna elég, a történeti hűség kedvéért rögzítsük azt a tényt hogy Orbán békemissziója után kitört a háború, a második „békemisszióját” követően pedig az oroszok kijevi gyermekkórházat lőttek szét és civileket öltek meg.
A „békemisszió” árnyékában pedig idehaza folytatódott a gazdasági-pénzügyi kármentés is: a sikertelen kormányzás következményeként a kormány most éppen újabb százmilliárdokkal sarcolja meg a magyar embereket és a magyar családokat. Bár a jól bevált módszer szerint ezúttal is a „multikra” vetik ki az újabb sarcokat, ezek – a kapitalizmus logikájának megfelelően – előbb-utóbb óhatatlanul a megsarcolt vállalkozások fogyasztói számára fognak költségnövekedést eredményezni.
Nem tudom, meddig fog még Orbán uralkodni Magyarország fölött, de abban, hogy már túljutott a zenitjén, egészen biztos vagyok. Most éppen a szemünk előtt futkározik ide-oda. A hivatalos álláspont szerint a békéért futkározik, valójában azonban az események és a pillanat után szalad, melyet már nem ural úgy, mint korábban. A pillanat február 2-án kihasználta a hirtelen adódott lehetőséget, kiszökött a kezei közül és szemmel láthatólag nem igazán vágyik visszatérni oda. A remélhetőleg egyre inkább öntudatra ébredő magyar polgárság így most esélyt kapott arra, hogy megragadja az Orbántól elszökött pillanatot, s ennek köszönhetően urává váljék a sorsának és valódi gazdájává a hazájának. Ha nekünk, nyugatos, demokrata és patrióta magyar polgároknak van történelmi küldetésünk, akkor ez az” – írja a Vidéki Prókátor blog.
További cikkeink itt.