
Különösen felháborító ügy kapcsán fordul az Európai Bizottsághoz a Demokratikus Koalíció. Az autópálya teljhatalmú kis gömböcei a magyarokon gazdagodtak. Nem is akárhogy.
Tavaly nyáron Mészáros Lőrinc és Szíjj László köre kapta meg 35 évre a magyar autópályák üzemeltetését. Az azóta eltelt időben még több részlet kiderült: megdrágultak az autópálya-matricák. A friss számítások szerint akár 700 milliárd forintnyi profit is ütheti az oligarchák markát az üzleten.
A Demokratikus Koalíció szerint ebből is látszik, hogy Orbán Viktor politikája kizárólag a milliárdos elitnek kedvez.
Rónai Sándor árnyék-külügyminiszter közleményt adott ki az ügyben:
„Már tavaly egyeztettem az Európai Bizottsággal, hogy sérti-e az uniós jogot a megállapodás. A 700 milliárdos nyereségből most kiderült, hogy igazunk volt: egyedül a lopásról szólhat az üzlet. Éppen ezért a Bizottságot tájékoztatni fogjuk a legújabb részletekről.
A DK szerint épp az ilyen arcátlan milliárdos lopások eredménye, hogy az unió nem bízik a kormányban, és Orbán hibájából nem kaphatjuk meg az uniós támogatásokat. Magyarországnak szociáldemokrata fordulatra van szüksége ahhoz, hogy végre ne a milliárdos elitről, hanem a tisztességesen dolgozó magyarokról szóljon a politika.
Erre készül a Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány a kormányváltás után: mindenható vállalati profit helyett európai béreket és nyugdíjakat, magánkórházak és magániskolák helyett erős állami egészségügyet és oktatást, a milliárdos elit kiszolgálása helyett igazságos Magyarországot akarunk” – zárja közleményét Rónai Sándor.
Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide! Kövess minket a Facebookon is!