
Orbán Viktor a barátainak megválogatásában igazán jeleskedik. Vehetjük akár a kínai kommunistákat, akik a nekik nem tetsző véleményen lévőket átnevelő táborokba zárják, vagy akár az oroszokat, akik pedig börtöntelepre küldenek egy békepárti matricákat ragasztó nőt.
Madarat tolláról, embert barátjáról, tartja a mondás. Putyin Oroszországában kemény ítéletet kapott egy fiatal nő, amiért szórólapokkal tiltakozott a háború ellen. 7 évre ítélték. Iszonyú körülmények között kell letöltenie a büntetését úgy, hogy egészségügyi problémákkal küzd. Nem tudja ugyanazokat az ételeket fogyasztani, mint mások. Vajon Orbán ezt is követendő példának tartja?
A Sky News számol be a döbbenetes eseményekről. A fiatal nő egy áruházban cserélte ki az árcímkéket békepárti üzenetekre. Magyarul: polgári engedetlenségből tiltakozott az agresszor háborúja ellen. Ezt Oroszországban nem tűrik, a diktátor rendőrsége a fegyveres erők lejáratásának vélte tettét, és 7 évet kapott érte. Most egy börtöntelepen kell letöltenie az előzetes letartóztatás után fennmaradó éveit.
Orbán vajon mit fog majd átvenni ebből?
A védői aggódnak, hogy egy ilyen átláthatatlan börtönben Sasha Skochilenko megkapja-e az alapvető élelmet és gyógyszereket. A teljesen abszurd ítélet világossá teszi, hogy nekünk nem Oroszországgal van dolgunk, hanem a nyugati államokkal és legfőképp Európával. Nem lehet követendő példa, hogy a háború kitörése óta már 750 embert vettek őrizetbe, amiért a dicső orosz fegyveres erőket lejáratja. Magyarul: a békéért áll ki.
Az elítélt művésznőnek Wikipedia oldala is van, ahol a legfrissebb információkat közlik a letartóztatásáról. Sasha esetéről korábban az Amnesty International jogvédő szervezet is beszámolt a magyar weboldalán.
A kérdés, hogy Orbán ebből vajon mit kíván átvenni? Elhatárolódik-e a Fidesz az Oroszországban zajló eseményektől, vagy továbbra is a „keleti nyitás” híve marad? Mikor visznek el minket majd, amiért erről a cikkről beszámoltunk?
Addig legyünk észnél, amíg ez be nem következik! Ezt az írást pedig juttassuk el minél többekhez, hogy magyar nyelven is olvashassa mindenki, mi zajlik Putyin Oroszországában!
Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide!