
Furcsa ünnepet hirdet éppen a kormány, de nem valószínű, hogy sokan ünnepelnek majd.
9,9 százalékosra lassult az infláció. Ez az elemzőket valóban meglepte – főleg az segített, hogy szeptemberről októberre jóval olcsóbb lett a benzin, de azért változatlanul a mi inflációnk a legnagyobb az egész EU-ban. Most a kormány úgy tehet, mint ha az ő nagy győzelme lenne az, hogy minden majdnem tizedével drágább, mint tavaly ilyenkor volt.
A hvg.hu cikke szerint valójában már nagyjából egy éve látni lehetett, hogy ez fog történni. Orbán Viktor megvárta, hogy az infláció a csúcs közelébe érjen, majd meghirdette, hogy onnan már javulni fog a helyzet.
A következő hónapok nagy kérdése lesz, hogy meddig maradunk benne az ár-bér spirálban. A keresetek most már jobban fognak nőni, mint az árak, csakhogy valamivel muszáj kompenzálni a dolgozókat az elmúlt másfél év nagy drágulása után. A megnövekvő bérköltségek pedig újabb drágulást okozhatnak.
Az EU-ból utolsóként végre Magyarországon is egy számjegyű lett az infláció.
A Központi Statisztikai Hivatal ugyanis most tette közzé az októberi adatot:
e szerint pontosan 9,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.
Ha nem a tavaly ilyenkorival hasonlítjuk össze az árszintet, hanem az egy hónappal ezelőttivel, akkor azt kapjuk, hogy szeptemberről októberre 0,1 százalékkal olcsóbb lett az élet. A mostani szinten az inflációnk utoljára 2022 áprilisában járt.
Orbán Viktor még januárban, 25 százalék feletti inflációnál meghirdette, hogy az év végére egy számjegyűre kell levinni. Az is mindenképp igaz, hogy még a mostaninál jóval alacsonyabb, 6-7 százalékos infláció is nagyon magasnak számítana, és a teljes magyar gazdaság számára káros lenne.
Szóval azon tényleg nem sok mindent kell ünnepelni, hogy a tavaly őszi, nagyon magas szinthez képest már csak nagyjából tizedével emelkedtek az árak.
Annak, hogy ennyire lelassulhatott az infláció, négy fő oka van:
- tavaly októberben a forint történelmi mélyponton járt, 434 forintba is került egy euró, most már ennél sokkal jobb a helyzet, vagyis a külföldről behozott áruk és alapanyagok nem annyira drágulnak,
- az élelmiszerek korábbi durva áremelkedése megállt, és mivel az tavaly szeptemberben durvult be igazán, most már egy alapból magasabb árszinthez hasonlítjuk a mai árakat,
- az üzemanyag legalább szeptemberről októberre olcsóbb lett (3,8 százalékkal), és ugyan még így is sokkal drágább, mint tavaly ilyenkor volt, legalább nem annyira sokkal, mint egy hónapja,
- és ami a legbonyolultabb: tavaly ősszel az energiaárak extrémen magasak voltak, most már ahhoz képest jókora csökkenést mér a KSH – ez a módszertan legvitatottabb része, hiszen a gáz vagy az áram nem lett olcsóbb, de a KSH úgy kalkulál, hogy sokkal többen férnek most be a rezsicsökkentési fogyasztási határ alá.
Részletesen a következőképp állt össze az adat:
- az élelmiszerek ára 10,4 százalékkal nőtt átlagosan a tavaly ilyenkorihoz képest,
- az „egyéb cikkek, üzemanyagok” nevű csoport, benne a benzin mellett gyógyszerekkel, háztartási eszközökkel, 16,5 százalékkal drágult (ezen belül az üzemanyag 30,2-vel),
- a szolgáltatások ára 13,2 százalékkal nőtt,
- az alkoholos italok és dohányáruk 11,6 százalékkal drágábbak,
- a ruhák 7,8 százalékkal,
- a tartós fogyasztási cikkek mindössze 0,7 százalékkal,
- a háztartási energia pedig 16,1 százalékkal jött ki olcsóbbra, mint egy éve (ide véve azt is, hogy a KSH szerint megnőtt a rezsicsökkentett energia aránya).
Európai szinten valószínűleg továbbra is a mienk marad a legnagyobb infláció. Az EU 27 tagállama közül eddig 21 adta ki a maga adatát. A második legnagyobb a magyar szám után a 7,8 százalékos szlovák infláció. Az eurózóna átlaga 2,9 százalék, az egész EU-é ennél valamivel magasabb lesz.
Azt gyakorlatilag biztosra vehetjük, hogy amikor a KSH kiadja majd a szeptemberi és az októberi kereseti statisztikáit, akkor végre azt láthatjuk, hogy a fizetések újra jobban nőnek, mint az árak.
Az izgalmas kérdés az lesz az év hátralévő heteiben, hogy mekkora béremelésekről sikerül megállapodni 2024-re. Annyian élték fel a tartalékaikat, és a 2023-as fizetésemelések annyira nem tudták követni az inflációt, hogy sok cégnél most jöhet el a pillanat, amikor magasabb fizetést kérnek a dolgozók, viszont ennek a kigazdálkodásához árakat kell emelni.
Erre jön majd még rá az üzemanyagok jövedéki adójának durva emelése 2024-től, ami majd a szállítási költségekben is megjelenik – ettől még lassulni fog az infláció tovább, de sokkal kevésbé, mint ahogy az elmúlt hónapokban.
Azt mindenki tényként kezelte, hogy 2023 végén már egy számjegyű lesz az infláció, de bizonytalan, hogy hogyan csökkentenék még tovább. Az MNB és a kormány azzal a stratégiával próbálkozik, hogy üzenget a cégeknek.
Az MNB egyre nagyobb külső kockázatokról beszél. A Nemzeti Bank arra számít, hogy átlagosan még jövőre is 4-6 százalék között lehet az infláció.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!