Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom

Célt ért a DK: teljes jogú taggá választották a pártot

Célt ért a DK: teljes jogú taggá választották őket.

Gyurcsány Ferenc is beszédet mondott az Európai Szocialisták Pártjának mai kongresszusán, ahol közfelkiáltással választották teljes jogú taggá a Demokratikus Koalíciót.

A Demokratikus Koalíció egy évvel ezelőtt kezdeményezte felvételét Európa legnagyobb baloldali politikai szövetségébe, az Európai Szocialisták Pártjába (Party of European Socialists – PES), hogy a hazai vezető ellenzéki szerepe mellett növelni tudja az európai befolyását is. A kötelezően előírt egyéves várakozás most járt le, a DK delegációja pedig ma Gyurcsány Ferenc vezetésével a PES Málagában megtartott soros kongresszusára utazott, ahol többek között a DK pártelnöke is beszédet mondott – olvasható a DK pénteki közleményében.

Mint írják: a Demokratikus Koalíció elérte a célját: a PES kongresszusa közfelkiáltással választotta meg a DK-t a szövetség teljes jogú tagjává. A legnagyobb magyar ellenzéki párt mától tehát ott van az európai politika legnagyobb baloldali szövetségében is, méghozzá teljes jogú tagként. Mi, szociáldemokraták, mindenható vállalati profit helyett európai béreket és nyugdíjakat, magánkórházak és magániskolák helyett erős állami egészségügyet és oktatást, a milliárdos elit kiszolgálása helyett pedig igazságos, európai Magyarországot akarunk. Ezért fogunk dolgozni az európai politika legnagyobb baloldali szövetségének tagjaként is.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...
About Jabronka István 4350 Articles
Jabronka István az Ellenszél kiadója és szerzője. Közéleti, politikai és társadalmi témákról ír. A kiadásért egyéni vállalkozóként felel. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu.