Navracsics Tibor feleségének, Prevoz Anikónak a bejegyzése kapcsán tett közzé egy posztot Péterfy-Novák Éva írónő. Ebben nem kíméli sem őt, sem azt a felfogást, amit terjeszteni próbált a közösségi médiában.
Péterfy-Novák Éva bejegyzése Navracsics nejének posztjáról és az eredeti bejegyzés:
Az írónő bejegyzése Navracsics feleségének képéről
„Megrendülve és kétségbeesetten látom, hogy az egykor egyenlőségpárti, számomra normálisan gondolkodó nők hogyan húzódnak hátra, hogyan kezdik azt a szöveget tolni, hogy a férfi az mégiscsak a férfi, hogy a gyereknevelés és a háztartás alapvetően a nők dolga, hogy tulajdonképpen ez genetika, és ne háborogjunk, hanem támogassuk a párunkat mindenféle karrierben.
Ezek a nők többnyire többdiplomások, okosak és okkal használják ezt a jelen pillanatban nem is túl bántó, de mégiscsak arra irányuló kommunikációt, hogy:
Nő vagy? Akkor tudjad már hol a helyed, tudjad már mi a dolgod.
A szándék egyértelmű. A nők legyenek csak másodrendűek, szüljenek sok gyereket, neveljék őket gondosan, lássák el a háztartást, támogassák a férjüket.
Hogy miért kezd ez a narratíva ennyire ragályos lenni, hogy meddig megy majd ez el?
A miértre nincs pontos válasz. A nem pontos az, hogy a hatalmat mindenáron meg kell tartani. Tegyük szégyellnivalóvá a lakosság egy részének (nevezetesen a nőknek), ha karriert építenek, annyival is kevesebb ellenfelünk lesz bármiféle hatalmi pozícióért indított küzdelemben.
Amit most látunk, az csak a kezdet. Szépen, lassan, alaposan átgondolva nyomnak bele minket az általuk kigondolt, tervezett, előkészített helyünkre.
És hogy meddig? Addig, ameddig hagyjuk. Lehet, hogy évekig, lehet, hogy évtizedekig, lehet, hogy évszázadokig lesz ez a tendencia Magyarországon.
Mindaddig, amíg hagyjuk.
Mindaddig, amíg vannak közöttünk nők között, akik a társaik ebben, akik lehajtott fejjel teszik a férfiak szerinti dolgukat. Akik elhiszik azoknak a nőknek, akik ma a döntéshozók között, vagy körülöttük ülnek, hogy igen, nekünk nőknek nem az a dolgunk, hogy beleszóljunk a nagyok dolgába.
Sokkal jobban forog a gyomrom ezektől a nőktől, mint a hatalomhoz ragaszkodó, magukat konzervatívnak hazudó álszent férfiaktól.
Minden tiszteletem övezi továbbá azokat a férfiakat, akik nem állnak bele ebbe a narratívába, és egyenlő partnerként képesek kezelni a társukat és a körülöttük élő nőket.
Akik végighallgatják, ha egy nő beszél, akik nem mosolyognak közben fölényesen, merthogy egy csacska nő véleménye mit sem számít; akik érvek helyett egy vitában (amíg vannak egyáltalán viták, ahol nők is jelen lehetnek) nem tesznek megjegyzéseket a külsőnkre, korunkra a genetikánkra, a nemünkre és az ebből fakadó nyilvánvaló gyengébb képességeinkre.
Bennem él a remény, tényleg. A remény, hogy nem hagyjuk veszni a keservesen kivívott helyünket. Nem hagyjuk veszni, hogy egyenlőek vagyunk.
A kép Navracsicsné Prevoz Anikó tegnapi nyilvános posztja.
Bennem él egy halvány remeny, hogy csak viccelt.
Frissítés:
az eredeti posztnál olvasható kommentekből nekem az jön le, hogy maradjunk kussban és fű alatt hitessük el magunkkal, hogy mi nők irányítunk. Ez legalább olyan veszedelmes ideológia, hiszen a vége az, hogy fogadjuk csak el a hivatalosan nekünk szánt második helyet, és viccesen utaljunk arra, hogy de ez nem is így van. Pedig de. Így van.
Az Ellenszél további cikkeit itt olvashatod.
