
Orbán szövetségese, Erdogan egy nagy létszámú embertömeg előtt beszédet tartott Isztambulban, a Nagy Palesztin Gyűlés nevű tüntetésen délután. Törökország beavatkozását is elővetítette.
A beszédében megerősítette korábbi álláspontját, amely szerint a Hamasz nem terrorszervezet, hanem szabadságharcos csoport. Először megszállónak nevezte Izraelt, majd az államiságát is megkérdőjelezte, amikor „csoportnak” nevezte az országot. A „Gázában zajló tragédia” kapcsán a Nyugatot is felelőssé tette.
Erdogan bejelentette, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy Izraelt háborús bűnösnek minősítsék. Utalt az előző napi ENSZ szavazásra, ahol 120-14 arányban a „humanitárius tűzszünetre” szólították fel Izraelt. Magyarország is a „nem” voks mellett állt ebben a kérdésben.
Beszédének egy pontján arról is beszélt, hogy ha a Nyugat új keresztes háborút próbál kirobbantani a terrorizmus elleni küzdelem nevében, akkor Törökország „hirtelen megjelenhet az éj leple alatt.” Erre a tömeg „török hadsereget Gázába” kiáltással válaszolt.
Néhány órával a beszéd után Eli Cohen izraeli külügyminiszter bejelentette: Izrael hazahívta összes diplomatáját Törökországból, amíg újraértékelik a két ország viszonyát.
„Háttérben az éles török kijelentések miatt úgy döntöttem, hogy visszahívom a diplomáciai képviselőket Törökországból az Izrael-Török kapcsolatok újraértékelése érdekében” – jelentette ki az izraeli külügyminiszter.
Törökország mellett Oroszország is megszólalt
Évtizedekig, de akár évszázadokig elhúzódó katasztrófát okozhat Gáza bombázása – nyilatkozta a Belta belarusz hígügynökségnek Szergej Lavrov. Az orosz külügyminiszter állítása szerint „elítéli ugyan a terrorizmust”, de határozottan ellenzi, hogy Izrael „a nemzetközi jog megsértésével hajtson végre válaszcsapást”.
Még szerencse, hogy az oroszok az utóbbi időben egyetlen háborút sem indítottak a nemzetközi jog megsértésével. Vagy mégis? Ők is Orbán szövetségesei. Ezekkel a „hatalmakkal” akar összefogni a Fidesz-kormány. Ők váltak követendő példává. A Nyugat pedig a gonosz, rossz oldal. Biztosan ezt akarjuk?
Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide!