Dunaújváros alpolgármestere elmondta, miért lépett be a DK-ba

Dunaújváros alpolgármestere arról írt, hogy miért lépett a DK-ba.

Szabó Zsolt, Dunaújváros alpolgármestere az Indexen megjelent publicisztikájában vallott arról, mi késztette arra, hogy kilépjen a Párbeszédből, és csatlakozzon a DK-hoz.

„Fél év telt el azóta, hogy bejelentettem: kilépek a Párbeszédből és a Demokratikus Koalíció közösségéhez csatlakozom. Márciusban, az átlépés idején, illetve azóta is rengetegszer kérdezték meg tőlem: miért tettem mindezt? Örülök annak, hogy sokan, dunaújvárosi választóim és mások is kíváncsiak döntésem hátterére, amelyről bár azóta többször beszéltem, mégis fontosnak tartom egyfajta kiállásként is megfogalmazni, hogy miért a Demokratikus Koalícióban látom én, és több mint egymillió magyar ember Magyarország jövőjét” – kezdi írását Szabó Zsolt.

Dunaújváros alpolgármestere több okot is felsorol, ebből néhányat emelünk ki:

„Sokak számára nem magától értetődő, de most is elmondom: a DK-ba nem kell belépni. Sem a DK, mint párt, sem annak valamely szervezeti csoportja sohasem kényszerített senkit sem arra, hogy belépjenek. Hat hónap alatt megtapasztaltam, hogy ez a közösség, ahogy a nevében is jelzi, valódi demokratikus közösség, ahol az orbáni politikából ismert erőszakos, antidemokratikus és a józan észt elutasító barbár politizálásnak, kommunikációnak és cselekvésnek nincsen helye. Azért lettem a Demokratikus Koalíció tagja, mert én az akartam lenni, a közösség pedig nyitott volt erre.

Sokak tanulhatnának ebből az ellenzéki oldalon, hiszen a magyar politika egyik legnagyobb paradoxona, hogy az „új” pártok sokkal hajlamosabbak a kirekesztésre, mint azok a szervezetek, amelyre rásütik a „múlt” bélyegét. (Részben a megbélyegzés is a kirekesztés „kultúrájának” bizonyítéka.) A DK nem a múlt pártja, és a DK-sokat – legyenek azok alapítók vagy új tagok – sem ejtette foglyul a múlt. Hiszen a múlt semmiképpen nem lehet nyitott, a DK pedig ma a legnyitottabb párt a magyar politikai palettán.”

Nem közhely, hanem mondanivalóval rendelkező ténymegállapítás: ma a Demokratikus Koalíció a legerősebb ellenzéki párt, sőt a Demokratikus Koalíció Orbán Viktor leváltásának egyetlen reménye. Félreértés ne essék: a DK ereje nem egyes tagjainak képességeiben van, hanem a közösség erejében. Abban a közösségben, amibe nem csak a tagok, hanem minden velünk szimpatizáló, a DK-t támogató magyar ember beletartozik. Több mint egymillióan vagyunk, ezért vagyunk erősek. És ebben eddig is, ezután is beletartozhat minden zöld elkötelezettségű választópolgár is. A DK-ban van helyünk és van jövőnk is.”

A teljes írás itt érhető el. Az Ellenszél további cikkeit itt találod. Képünk forrása: Dunaújváros Online

loading...