
Szijjártó Péter a hajnali órákban olyan bejegyzést tett közzé, ami az egész országot mélyen érintheti. A külügyminiszter meghatározta Magyarország következő éveinek irányát, és ezzel bekövetkezett, amitől tartottunk.
„Az, hogy új világrend van kialakulóban, teljesen egyértelmű. Hogy hogyan néz majd ki ez a világrend, ma még teljesen bizonytalan. Sajnos komoly a veszélye annak, hogy a világ újra blokkokra fog osztódni. Ez nekünk nagyon rossz lenne – ebben van történelmi tapasztalatunk.
Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy a következő évek az összeköttetésekről, a konnektivitásról, a kulturált nemzetközi együttműködésről szóljanak. Kelet és Nyugat együttműködése nélkülözhetetlen a globális biztonsági és gazdasági veszélyek leküzdéséhez.
A kínai elnök kezdeményezése, az „Egy övezet, egy út” ezt a célt szolgálja. Most irány Peking, a kezdeményezés csúcstalálkozója. Repülés egész nap, érkezés ottani késő este.”
Az Ellenszél korábban beszámolt róla, hogy a Kína által szervezett találkozón Orbán Putyinnal is találkozhat. Magyarországon kívül azonban más EU-s tagállami vezetők nem vesznek részt ezen a konferencián.
Miért baljós Szijjártó Péter kijelentése?
Jelenleg a világban zajló háborúk okán és a nemzetközi viszonyok átrendezése miatt Magyarország újra a legrosszabb utat választotta. Nem hiába nem mennek a tagállamok képviselői a Kína-Oroszország összeborulásáról szóló „Keleti blokk” találkozóra. Most ugyanis el kell döntenünk:
- Az Európai Unióval közös az utunk, vagy Kína és Oroszország felé dörgölőzünk?
- A NATO-t választjuk és a Nyugat szövetségét tesszük erősebbé, vagy a bizonytalanság, a fél- és egész diktatúrák, valamint az oktalan háborúk iránya mellett foglalunk állást?
- A szabadságot választjuk, vagy a rendőrállamot, a jogállam lebontását, újságírók megfigyelését (vagy lásd Oroszországot: megmérgezését?)
Ebben a nemzetközi szituációban a legrosszabb döntés Pekingbe menni. Nem akarjuk, hogy „egy övezet, egy út” legyen. Magyarország mindig rossz oldalon állt a történelemben. Ezúttal Orbán gondoskodik róla, hogy ismét a sötét oldalt válasszuk.
Ha európai, szabad, fejlődőképes Magyarországot akarunk, azt Orbán nélkül kell megteremtenünk. Már csak a Fidesz utáni Hazában bízhatunk.
További cikkeinkért kattints ide!