
Rosszul fog aludni Orbán Viktor ma éjjel. Exit poll: Kaczyński pártja az élen, de többségbe kerülhet Lengyelországban az ellenzék.
Jarosław Kaczyński, a PiS elnöke azt mondta, hogy pártja eredménye siker volt, de elismerte:
nem tudják, hogy kormányt tudnak-e alakítani.
Az exit poll előrejelzése alapján a konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) nyerheti meg a vasárnapi parlamenti választásokat Lengyelországban: a három nagy lengyel tévétársaság (TVP, TVN, Polsat) megbízásából készült Ipsos-felmérés szerint Jaroslaw Kaczyński pártja 36,8 százalékot szerezhet, amivel 200 mandátumhoz juthat a lengyel törvényhozás 460 fős alsóházában.
Az első hely azonban nem feltétlen jelent győzelmet. Az ellenzéki Polgári Koalíció (KO) és a szövetségesei a felmérés alapján többséget szerezhetnek a Szejmben:
- míg a Donald Tusk vezette jobboldali-liberális KO a második helyre futhat be 31,6 százalékkal (163 mandátum),
- addig a centrista-kereszténydemokrata Harmadik Út pártszövetség 13 százalékkal a harmadikra (55 mandátum),
- a Baloldal pedig 8,6 százalékkal a negyedik helyre (30 mandátum).
A legcsalódottabbak a szélsőjobboldali Konföderáció hívei lehetnek: az alakulat az előzetes felméréseknél jóval gyengébb, 6,2 százalékos eredményt érhetett el, amivel csak 12 mandátumra számíthatnak a parlamentben.
Választás előtti elemzésünkben arról írtunk, hogy meginoghat az Orbán Viktor fontos szövetségesének számító Kaczyński széke: a szavazás közeledtével egyre szorosabb eredményt jósoltak a PiS és a KO között, az utolsó hetekben pedig a Harmadik Út megerősödését is előrejelezték.
A centrista pártszövetség az exit poll alapján nagy valószínűséggel átjuthat a 8 százalékos koalíciós bejutási küszöbön, így pedig elillanhat Kaczyński álma arról, hogy a PiS egyedül abszolút többséget szerezzen. Sőt, az eredmények alapján még akkor sem tudná folytatni, ha összeállnának a Konföderációval.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!