
A Fidesz a felelőtlen költekezés és a gazdasági káosz miatt kénytelen mindenhol spórolni. Saját magát persze kihagyja ebből, és a megszorításokkal próbálja betömni a korrupcióból eredő hiányt.
Ezúttal az iskolákat szemelték ki. Olyan alapvetésből akarnak pénzt előteremteni, spórolni, mint amilyen a fűtés. A DK-nak erről megvan a véleménye, el is mondták azt egy közleményben. (Az utasításokat már kiadták a Népszava értesülései szerint, a Fidesz mégis tagadja, hogy spórolni készül.)
„Hiába próbálja meggyőzni a magyarokat Pintér Sándor és a Belügyminisztérium arról, hogy nem fogják korlátozni a fűtést az iskolákban, a fenntartó már több helyen is kiadta a spórolásra vonatkozó utasítást” – írja közleményében Barkóczi Balázs oktatási árnyékminiszter.
A DK-s országgyűlési képviselő hozzáteszi:
„Az Árnyékkormány szerint az Orbán-kormánynak inkább magán kellene spórolnia az iskolák fűtése helyett. Vérlázító, hogy miközben a kormány ötszörös áron adja el a magyaroknak a gázt, mint amennyiért veszi az oroszoktól, az iskolákban fagyoskodásra ítéli a diákokat.
Egy szociáldemokrata kormány számára mindig az emberek az elsők, sosem engedné meg, hogy több százezer gyerek fázzon tanulás közben. A Dobrev Klára vezette Árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után: mindenható vállalati profit helyett európai béreket és nyugdíjakat, magánkórházak és magániskolák helyett erős állami egészségügyet és oktatást, a milliárdos elit kiszolgálása helyett igazságos Magyarországot akarunk” – zárja közleményét a politikus.
Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide!