
Orbán Viktor regnálása alatt szeretne meghalni egy Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész. Koncz Gábor a Mandinernek adott interjújában fejtette ki ezt a különös vágyát.
A 85 éves színészt mint mondja, foglalkoztatja ugyan a kora, de nem azért, mert a halálra készülne. „Hanem, mert egyszerűen eljárt felettem az idő. Fiatalnak lenni könnyű, de méltósággal megöregedni a legnehezebb feladat.”
Ennek ellenére egyre többet foglalkozik a halál gondolatával. Szerinte ez is hozzátartozik a méltósággal való megöregedéshez: „nem siettetni semmit, de elrendezni magunk körül a dolgokat, hogy másnak ne legyen rá gondja. Már azt is kitaláltam, hogyan temessenek el.”
Azt is kifejtette, hogy mindenkinek arra kellene törekednie, hogy „jó magyar” legyen. (Bármit is jelentsen ez, de a következő sorokból talán kiderül, hogy ez egyenlő lehet a Fidesz-szimpátiával.)
„Erre kellene a magunk eszközeivel törekedni mindannyiunknak. Ahogyan a miniszterelnökünk is teszi, akit a század legnagyobb politikusának tartok. Azért, mert család- és sportszerető, de ami a legfőbb érdeme az én szememben, hogy nem emeli fel a kezét, nem adja meg magát. És ahogy már korábban mondtam, szeretem a bátor embereket, akik után – mert valakik után muszáj – menni lehet. Arra kérem az Istent, hogy még az ő regnálása alatt menjek el – fogalmazott Koncz Gábor.”
A színművész minden bizonnyal Orbán képében valami egészen mást lát, mint mi. Az is lehet, hogy ő nem ebben az országban él, és nem érzi a bőrén azt, amit a drága miniszterelnökünk okoz a korabeli nyugdíjasoknak.
Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide!