
Turizmus világnapja: a DK szerint súlyos válságba került a magyar idegenforgalom, nincs mit ünnepelni.
A turizmus világnapjának célja, hogy elősegítse a turizmus vezető gazdasági ágazattá válását. Sajnos hazánkban nincs mit ünnepelni: a magyar idegenforgalom súlyos válságba került, amelynek jelei idén nyáron, különösen a Balatonnál mutatkoztak meg az üresen kongó strandokon és vendéglátóhelyeken – írja közleményében a DK.
A Demokratikus Koalíció szerint egy szociáldemokrata kormánynak az emberek államában a hónapról hónapra gürcölő magyarok üdülését kell támogatnia. Nem a milliárdos elit luxusszállodáit és magánstrandjait.
Az orbáni infláció miatt a magyar szállodák és vendéglátóhelyek megfizethetetlenné váltak az emberek többsége számára. Miközben az Orbán-kormány által pénzelt milliárdos elit kisajátította magának a Balaton legszebb partjait, hogy luxusszállodákat, luxuslakásokat építsenek rájuk.
A Dobrev Klára vezette Árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után. Mindenható vállalati profit helyett európai béreket és nyugdíjakat, luxusszállodák és magánstrandok helyett megfizethető üdülőhelyeket, a milliárdos elit kiszolgálása helyett igazságos Magyarországot akarunk. Írja mindezt Varju László, a DK országgyűlési képviselője, energia- és rezsiügyi árnyékminiszter, valamint Kovács Miklós, az Új Köztársaságért Alapítvány gazdaságpolitikai műhelycsoport turisztikai csoportjának vezetője.
A turizmus világnapja így lett fekete nap Magyarországon, ahelyett, hogy mindannyiunk büszke lehetne hazánk kincseire és az idelátogató turistákra.
További cikkeinkért kattints ide! Amennyiben főznél valami finomat, de nincs ötleted, az EllenLábas csatornát ajánljuk számodra.