Dr. Czeglédy Csaba győzelmet aratott az Origoval szemben

Dr. Czeglédy Csaba győzelmet aratott az Origoval szemben
Kép forrása: atv.hu

Dr. Czeglédy Csaba győzelmet aratott az Origoval szemben, amiről a politikus a Facebookon számolt be. Százezreket fizethet a kormánypárti lap.

„Majdnem elfelejtettem polgári pert indítani az Origo ellen, mert két éve azt a hazugságot terjesztették rólam, hogy hamis igazoltam az ügyvédi kamara felé a szakmai gyakorlatomat.

A főszerkesztőjük, Gábor László pofátlan viselkedése szerencsére eszembe jutatta.

Nagyon fájt a hatalomnak, hogy sokakat sikerrel védtem meg ellenük, ezért az ügyvédi hivatásomat is támadták, ahogyan csak lehetett.

(Aztán persze egyelőre sikerrel jártak, mert a Fidesszel kollaboráló korábbi országos kamarai elnök az eljárási törvényt is megsértve csak elérte, hogy felfüggesztésre kerüljön az ügyvédi kamarai tagságom.)

Ma a Fővárosi Törvényszék még szebbé téve ezt napot kimondta, hogy valótlanságot állított rólam az Origo, a kiadóját (a Mediaworks-öt) pedig 600.000,- forint sérelemdíj, 120.000,-forint ügyvédi költség és 36.000,- forint illeték megfizetésére kötelezte. Megint sokba került hazudozásuk az adófizetőknek.

Köszönöm szépen dr. Litresits András barátomnak az ügyvédi munkát! Nektek pedig nagyon szép napot kívánok!”


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...