
A szálkásítás sokak esetében azt jelenti, hogy minél alacsonyabb számot mutat a mérleg. Holott ez nem egészen így van. A szálkásítás egy olyan téma, mely leginkább a haladókat érinti, ugyanis lényege, hogy az izomtömeg megtartása mellett történik a zsírvesztés. Éppen ezért érdemes először a tömegelés során minél nagyobb izomtömeget magadra pakolni, majd ezt követően sort keríteni a szálkásításra.
Szálkásítás és izomtömeg
A szálkásítás egy hosszabb folyamat utolsó pontja, emiatt nem érdemes ezzel kezdeni. Ha nincs rajtad elegendő izom, akkor hiába veszítesz zsírt, nem fogod elérni a vágyott tónusos, formás testet. Ez az oka, hogy az edzés és az izomépítés annyira fontos a szálkásítást megelőzően. Ennek fontosságát az Intenset is kiemeli.
A szálkásításnak akkor van itt az ideje, ha már rendelkezel egy jó alappal, vagyis van rajtad elegendő izomtömeg. Ez nem csak a férfiakra, hanem a nőkre is igaz. A tömegelés időszakában sem lehet akármit enni, téves gondolat, hogy cukros, szénhidrátdús ételeket kellene fogyasztani. Ha így teszel, akkor a rendszeres, kemény edzés mellé nem csupán izmok, hanem zsír is kerül rád bőven. A szálkásítás során pedig annál nehezebb dolgod lesz. Emiatt fontos, hogy a tömegelés során is a jó minőségű élelmiszereket részesítsd előnyben, minél több fehérjével és alacsony szénhidrát tartalommal.
Szálkásítás a tükör segítségével
Sokan élnek a mérleg bűvöletében, ami nagy hiba, hiszen az csak egy számot mutat, ami könnyen félrevezető lehet. Szálkásítás során csökken a súlyod, azonban ennek oka akár az is lehet, hogy izmot veszítesz, amit pont, hogy inkább el kellene kerülni. Emiatt nem a mérleget kell alapul venni, hanem sokkal inkább a tükröt. Az izomszövet sokkal tömörebb a szírszövetnél. Ha sokat fogysz, akkor nagy valószínűséggel nem zsírt, hanem izmot veszítesz.
A szálkásítás kezdeti időszakában nem ritka, hogy nagy mennyiségű vizet veszítesz. Viszont ezt követően heti fél kilónál nagyobb súlyvesztés esetén nagy eséllyel izmot veszítesz. Ne feledd, a szálkásítás nagyfokú türelmet és elköteleződést igényel!
Szálkásítás és étkezés
Annak érdekében, hogy ne kelljen búcsút inteni az izmaidnak, fontos, hogy tovább folytasd az edzéseket és magasan tartsd a fehérje bevitelt. Nagyon nehéz általános tanácsot adni a szálkásítás kapcsán, hiszen mindenki más izomzattal és testalkattal rendelkezik. Emellett az anyagcserénk is eltérő, így mindenkire érvényes tanácsot nem lehet adni.
Nagy általánosságban viszont elmondható, hogy a napi 500 kalóriás deficit a diéta során, körülbelül 20-30 gramm zsírral és magas fehérjetartalommal, beindíthatja a zsírvesztést.
Igen, jól olvastad, zsírra is szükséged van, ugyanis számos alapvető életfunkció igényli a jó minőségű zsírokat. Elég csak a zsírban oldódó vitaminokra gondolni. A szénhidrátok szintén nem ördögtől valók, azonban alaposan meg kell gondolni, hogy milyen formában viszed be a szervezetedbe. A csokik, cukrok, édességek, cukros üdítők mindenképp rossz választásnak bizonyulnak.