
Feltűnést keltett a hír, hogy Vona Gábor a továbbiakban nem lesz szereplője az ATV Öt című műsorának. Szinte ugyanazon a napon távolították el a posztjáról Szabó Gábort, a Jobbik választmányi elnökét.
Várható volt, hogy az 1-2 százalékra zuhanó Jobbik környékén előbb-utóbb történni fog valami. A párt parlamenti frakciója egyre többször szavazott együtt a Fidesszel az országgyűlésben. A névváltoztatás – Jobbik-Konzervatívok – nem hozott elmozdulást.
Jakab Péter kiválása után a párt reménytelenül messze került az 5 százalékos küszöbtől. Egész alapszervezetek szűntek meg. Gyöngyösi Márton elnök, aki egyben európai parlamenti képviselő is, nem tudta felrázni a hajdan húsz százalékos népszerűségű formációt. Egyik képviselőjük, Varga Ferenc egyenesen a DK-ba ült át. Mai állás szerint a Jobbiknak nincs esélye arra, hogy újra képviselőt küldjön Brüsszelbe.
Szabó Gábor eltávolítása azt jelzi, hogy a párt korábbi alapítója, erős embere sem számít abban a küzdelemben, amelyet most megnyitottak.
Információink szerint Vona távozása az ATV-ből, szintén nem véletlen. A korábban a Fidesz által megalázott, de a sokak szerint ma is a Fidesztől függő pártelnök visszatérni készül korábbi pártjába.
Ez leginkább Orbánnak érdeke. Vona már 2018-ban is sikerrel akadályozta meg az ellenzéki összefogást. A Jobbik teljes külön indulása több, az ellenzék számára nyerhető mandátumot is áttolt a Fideszhez. Elég lett volna 2-3 helyen visszalépnie a Jobbiknak, és nem lett volna kétharmad. Ő erre nem volt hajlandó.
Vona valójában Orbán embere, visszatérését a Jobbikba Orbán készíti elő. Vona Gábor korábban Orbán, Szövetség a Nemzetért nevű polgári körében kezdett politizálni.
További cikkeinkért kattints ide! Főznél a hétvégére valami költségkímélőt, de finomat? Akkor az EllenLábas csatornát ajánljuk figyelmedbe.