Gulyás Gergely az akkugyárak bezáratásáról beszélt

Beavatkozhat a kormány az üzemanyagárakba
Fotó: Ellenszel.hu

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az akkugyárak bezáratásáról beszélt a csütörtök délelőtt tartott kormányinfón.

Az iváncsai akkugyár esetében arról van szó, hogy veszélyes, mérgező anyagok szabadulhatnak fel, mégis kapott környezethasználati engedélyt. Gulyás Gergely szerint azonban a hatóság egyértelműen megtiltja a működést abban az esetben, ha a működés káros vagy nem szabályszerű. Bátonyterenyén fel is függesztették az akkugyár működését ez utóbbi miatt. Mint mondta: ha valaki nem tartja be a szabályokat, akkor be fogják záratni a gyárat.

A csúcsminiszter azt mondta: ha nem tartják be a szabályokat, akkor be fogjuk záratni az akkugyárakat.

A szabályozó szerv azt az utasítást kapta, hogy ha bármilyen szabálytalanságot tapasztalnak, akkor lépniük kell, egyébként pedig már a sorozatos szabálysértés is elég ahhoz, hogy bezárassanak egy gyárat, nem kell feltétlenül a környezetre veszélyesnek lennie. Azt is elmondta, hogy általában a lehető legszigorúbb szabályokat hozták meg.

Akkugyárakat akar bármi áron Orbán: kiderült, hogy miért

Kiderült, hogy miért akar mindenáron Orbán akkugyárakat építeni Magyarországon. Lelőjük a poént: nem azért, hogy tisztességes munkahelyet teremtsen a magyaroknak.

Orbán milliárdos barátja gazdagodik az akkugyárak okozta erdőpusztításon. Azonnal le kell állítani a gyárépítéseket – írja közleményében Kocsis-Cake Olivio. A környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó árnyék-kormánybiztos hozzáteszi: több száz méteren keresztül vágta ki az erdőt egy Natura 2000-es természetvédelmi területen Orbán Viktor milliárdossá vált jóbarátja. Mészáros Lőrinc cége is „kaszált” mondhatni, szó szerint. Azért kapták ezeket a megbízásokat, hogy vízvezetéket építsenek a gödi akkumulátorgyárhoz.

Az Árnyékkormány szerint nem elég, hogy Orbán milliárdos barátai az akkumulátorgyárak által okozott környezetpusztításon gazdagodnak, még természetvédelmi területeket is tönkretesznek közben.

„Nem hagyhatjuk, hogy a fideszes milliárdosok tovább folytassák a rombolást, ehhez azonban Orbánnak mennie kell. Amíg Orbán marad, maradnak az akkumulátorgyárak és marad a fékezhetetlen környezetpusztítás is” – írja Kocsis-Cake Olivio.

A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány felkészült arra, hogy a kormányváltás után leállítsa a környezetszennyező akkumulátorgyárak építését és visszaadja a természetet a magyaroknak – teszi hozzá az árnyék-kormánybiztos.

Az akkugyárakat felhúzni a Keresztapa elemi érdekévé vált. Orbán azért akarja ezt mindenáron, hogy a haverjai újabb zsíros megbízásokat kapjanak a gyárak építésekor. Arról nem is beszélve, hogy az indulásuk után még ennél is többet kaszálhatnak a haverok.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...