
Átverés a kristálycukor súlya, valójában kevesebb van benne, mint amit a gyártó állít? Ennek a kérdésnek járt utána az Ellenszél, ugyanis a napokban vírusszerűen terjed egy fotó az interneten. A képen egy kilós kiszerelésű kristálycukor látható a mérlegen. Az eszköz azonban jóval kisebb értéket mutat.
Íme a szóban forgó fénykép, ahol a kristálycukor nem egy kilogramm:
Sokan kételkedés nélkül osztották meg ezt a fotót. Az orbáni infláció sok mindent elvett a magyaroktól, ezért nem csoda, hogy úgy vélték, most is átverik őket. A kristálycukor fényképén feltűnik, hogy esetleg manipulált lehet, ugyanis a zacskó állása nem olyan, mint a boltokban szokott lenni.
Főleg a fotó baloldalán látható némi gyűrődés, ami a kitöltetlen helyre utal. Magyarul arra, hogy a cukros csomagolást valaki „megcsapolta,” mielőtt a mérlegre tette. A képnek ráadásul egyetlen forrása sincs, tehát bárki feltölthette, akár a Koronás vállalat konkurenciája is.
Az sem kizárt, hogy valaki heccből eresztette szélnek a 856 grammot mutató mérleget a cukorral, az okát nem tudjuk, de az Ellenszél is megmérte a terméket.
Íme az eredmény. A kristálycukor ugyanolyan márkájú, a mérleg pontos, ez a mi mérésünk:

Az Ellenszél mérésén jól látszik, hogy megvan az 1 kg, ráadásul a zacskó súlya is, ami 9 gramm. A cukor esetében tehát az átverés nem a termék tömege, hanem a fotó, amit valaki közzétett.
A tanulság: ne higgyünk el mindent, amíg meg nem győződtünk arról, hogy igaz! Ez az internetre fokozottan érvényes. Ezt mondta annak idején a nagy költőnk is:
„Az interneten terjedő tartalmak egy része hazugság, sej hazafiak!” /Petőfi Sándor/
További cikkeinkért kattints ide! Ha szeretsz főzni, de nincs ötleted, mit kellene, az EllenLábas csatornát ajánljuk.