
Az ülésen áttekintették az ukrajnai háború legfrissebb fejleményeit, a béke és a tűzszünet érdekében a közeljövőben teendő diplomáciai lépéseket. Elhangzott: a gazdaság terén jelenleg az infláció letörése a legfontosabb feladat.
A kormányülésen megvizsgálták az infláció elleni harc eddigi eredményeit, és megvizsgálták, milyen további lépéseket kell tenni az egyszámjegyű infláció mielőbbi elérése érdekében – mondta Havasi Bertalan.
Orbán Viktor Facebook-oldalán ennek kapcsán jelent meg, hogy augusztus 1-től 15 százalékra emelik a kötelező akciózás mértékét, és kiterjesztik további termékekre.
Május elején jelent meg a rendelet, amelyben kötelező akciókat írnak elő a boltoknak. Az akkori előírás szerint a megelőző harminc napban az adott bolt által alkalmazott legalacsonyabb bruttó árnál legalább 10 százalékkal kedvezőbb áron kell adni az akciós termékeket. Tehát a kötelező kedvezmény mértékét megemelik.
Azoknak a boltoknak kell akciózni, amelyek a 4711 – Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem megjelölésű TEÁOR-számmal végzik a tevékenységüket, és a bevételük 2021-ben meghaladta az 1 milliárd forintot. (Eredetileg 500 millió forintnál tervezték meghúzni a határt.) A rendelet a csomagküldő kereskedelemre is kiterjed.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!