Pert nyertek a megfenyegetett háziorvosok

Dulakodás alakult ki a Karmelita felé vonuló tüntetők és a rendőrség között

Pert nyertek a megfenyegetett háziorvosok.

Pert nyertek Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében a megfenyegetett háziorvosok, az ügyeletben való részvételre kötelező határozatokat a bíróság megsemmisítette – értesült a Medical Online. A lap emlékeztet: a kormányhivatalok tavasszal közigazgatási határozatban kötelezték az új ügyeleti szerződést alá nem író háziorvosokat az ügyeletben való részvételre, egyúttal figyelmeztetésben is részesítették őket.

A határozatokat Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei háziorvosok a Magyar Orvosi Kamara által támogatott pertársaságba szerveződve támadták meg.

A Debreceni Törvényszék július 19-én ítéletében megállapította, hogy a kereset alapos, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vitatott közigazgatási határozatokat megsemmisítette, és a hivatalokat új eljárás lefolytatására kötelezte. Kimondta azt is, hogy a szerződés tartalmát – így például a díjazás kérdését, a sürgősségi ellátás feltételeit, az utazási költségtérítést, a helyettesítés rendjét – az Országos Mentőszolgálatnak és a háziorvosoknak közösen kell meghatározniuk.

Az ítélet végrehajtható, ellene fellebbezésnek nincs helye, legfeljebb a Kúriától kérhető rendkívüli jogorvoslat.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei háziorvosokhoz hasonlóan Győr-Moson-Sopron vármegyében is bírósághoz fordultak az érintettek, de ott még nem született döntés – írja a Medical Online.

Március utolsó napjaiban az érintett megyékben a járási tiszti főorvosok levélben arra figyelmeztették a háziorvosokat, hogy teljesítsék kötelezettségüket, és vállaljanak havonta két alkalommal délután négytől este tízig ügyeletet. Az ellenszegülőket 30 ezer forintól 5 millió forintig terjedő bírsággal és a működési engedélyük visszavonásával fenyegetik meg a határozatban.

Miután a sajtóban nyilvánosságra került a hivatalok fenyegető határozata, a Magyar Orvosi Kamara bejelentette, hogy vállalja azoknak a háziorvosoknak a perköltségeit, akik pertársaságokba tömörülve megtámadják a kormányhivatalok határozatait.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...