Árnyékkormány: Lassan összeomlik az ország Orbán Viktor körül

Árnyékkormány: Lassan összeomlik az ország Orbán Viktor körül
forrás: MTI-fotó

Az Árnyékkormány szerint lassan összeomlik az ország Orbán Viktor körül. Arra a hírre reagáltak, amely szerint több vonalon ismegszűnik a vasúti közlekedés

Tíz vonalon állítja le a MÁV a vasúti közlekedést augusztustól a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) értesülései szerint. Az infrastruktúra elavultsága, a járműhiány odáig vezetett, hogy már jobban megéri közúton közlekedni vonat helyett.

Az Árnyékkormány szerint, ha az Orbán-kormánynak fontos lenne a vidék Magyarországa, akkor az elmúlt 13 évben kiépíthetett volna egy korszerű, hatékony vasúti hálózatot. Ehhez képest most ott tartunk, hogy egy úton akár többszöri mozdonycserére is sor kerülhet, mert egyik sem bírja a terhelést.

Jól látszik, hogy Orbán Viktor körül szépen lassan összeomlik az ország, az élelmiszerek ára az egekben, a bérek nem emelkednek, a közszolgáltatások leállnak.

A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány felkészült arra, hogy a kormányváltás után letörje az orbáni inflációt, és ne az árak, hanem a bérek és a nyugdíjak emelkedjenek.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...