
Ceglédi Zoltán politikai elemző a közösségi oldalán osztotta meg Márki-Zay Péter pletykáiról alkotott véleményét. A szakértő felteszi a kérdést: vajon kiábrándult egyáltalán a Fideszből a hódmezővásárhelyi polgármester?
Ceglédi Zoltán bejegyzését változtatás nélkül közöljük:
„Mai Népszava:
„Márki-Zay Péter korábban többször is utalt arra, hogy árulók vannak az ellenzék soraiban. Megerősítette, hogy még mindig ezt gondolja, konkrét neveket csak azért nem említett, mert nem szeretne bíróságra járkálni, de véleménye szerint a tavalyi választási kampányban is voltak olyanok, akik valójában Orbán Viktort szerették volna hatalomban tartani.”
Mindig, mikor már épp világos lenne, hogy mennyi gond van a kormányzással, ezer a baj, a Fidesz körmére égnek a dolgok, megjelenik Márki-Zay, és elkezd pletykálkodni az ellenzékről, hogy ő miket tud, csak jaj, nem mondja. Orbán meg köszöni szépen. Vajon ez a „hétgyermekes keresztény-konzervatív családapa”

KIÁBRÁNDULT EGYÁLTALÁN a Fideszből?” – zárja sorait az elemző.
Ismeretes, hogy Márki-Zay Péter korábban Orbán Viktor fiáról is híresztelte, hogy esetleg homoszexuális lehet. Emellett számos olyan gyanús körülmény is felmerült az előválasztás lebonyolítása kapcsán, amelyek arra engedhetnek következtetni, hogy a Fidesznek érdeke volt egy olyan embert előtérbe tolni, aki soha nem lesz Orbán Viktor valódi ellenfele.
Márki-Zay Péter a választási kudarc arca és okozója volt, egyik pletykáját sem támasztotta alá, ahogy ezúttal sem. Érdemes elgondolkodnunk azon, hogy az újonnan kreált viccpártja vajon milyen céllal alakult, és ki áll a hátterében. Nekünk lenne néhány tippünk.
További cikkeinkért kattints ide! Ha unod a politikát, és főznél velünk valami gazdaságosat, magyarosat vagy akár diétásat, ide kattints!