
A státusztörvény miatt elhagyja a tanári pályát Jocó bácsi, az ország egyik legismertebb tanára.
Elhagyja a tanári pályát Balatoni József, vagy ahogy mindenki ismeri, Jocó bácsi. A közel százezer követővel bíró pedagógus úgy fogalmazott, „a lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe”. Mint mondta, ha a pályán marad, akkor tovább leplezi a rendszer hibáit.
„Ma éjfélkor hatályba lép a státusztörvény. Ezzel együtt pedig hatályba lép a közalkalmazotti státuszról való lemondásom is. Elhagyom a tanári pályát, a közoktatást. Nem tudok már mást tenni. A lelkem egy darabja most kicsit belehal ebbe” – írta Jocó bácsi közösségi oldalán, majd megköszönte Veiszer Alindának az interjút, amelyben részletesen beszél döntése hátteréről.
Ezt a rendszert én már nem akarom megváltoztatni, mert ha nem is lenne most státusztörvény, ugyanott tartunk, mint 2015-ben, sőt még rosszabb a helyzet
– nyilatkozta a történelemtanár. Hozzátette, döntése fő oka, hogy úgy érzi, ő is alkotóeleme annak, hogy „ez a gyermekeket megnyomorító rendszer működik”.
A rendszer hibáinak szemléltetésére elmondta: nem tud olyan tantárgyat mondani az elmúlt tíz évben, amelyet ne tanított volna legalább egy hónapig. Elmondása szerint történelemtanárként tartott már rajz-, ének-, fizika- vagy akár kémiaórát is.
Az óra előtti nap felhívtam mondjuk egy fizika szakos kollégát, mert én készültem, anyagot gyűjtöttem, videókat nézegettem, kísérleteket csináltam otthon, hogy hogyan tudnám ezt jobbá tenni. Tényleg lelkesen csináltam. De azt éreztem, hogy ezzel én is tartom a hátam, és én is elleplezem a rendszer hibáit
– mondta. Úgy fogalmazott: a szülők kívülről csak azt látták, hogy az órákat megtartották, és habár a történelemtanár tartja, de a diákok haladnak az anyaggal.
Nem csak Balatoni József mondott fel a státusztörvény kapcsán. A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint nyolcból öt matektanár mondott fel egy szombathelyi gimnáziumban júliusban.
A PSZ Vas vármegyei vezetői arról beszéltek a Szombathelyi Televízióban, hogy nincs olyan iskola a vármegyében, ahonnan az életbe lépő státusztörvény miatt ne távozna pedagógus.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!