Zuhan a magyar ipar

Szélesre tárja a vendégmunkások előtt az ország kapuit a Fidesz
Kép forrása: MTI

Zuhan a magyar ipar: volt olyan ágazat, ami 25 százalékkal zuhant be.

Megjelent a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) részletes jelentése a magyar ipar májusi teljesítményéről. Azt már az egy héttel ezelőtti, első jelentés is megállapította, hogy rossz bőrben van a terület:

idén eddig minden hónap visszaesést hozott, és nem tett másként a május sem. Az ötödik hónapban a nyers adat szerint 6,9, a munkanaphatástól megtisztítva 4,6 százalék volt a zsugorodás.

A mostani, részletes adatsor azt is megmutatja, mely ágazatokban volt a legnagyobb a termelés csökkenése, és melyek azok, ahol éves összevetésben erősödést regisztráltak. Vannak olyan ágazatok, amik erősödni tudtak – igaz, elég kevesen.

A járműgyártásunk például ilyen, ennek teljesítménye 10,5 százalékkal bővült egy év alatt – ez a kategória adja feldolgozóipari termelésünk 26 százalékát.

A villamos berendezés gyártása 12 százalékát adja feldolgozóiparunknak, ez tavaly májushoz képest 13,4 százalékkal volt produktívabb. Ezen belül a két legjelentősebb súlyú alágazat az akkumulátor, szárazelem gyártása és a villamos motor, áramfejlesztő, -elosztó, -szabályozó készülékeké. Az előbbi 33 százalékkal nőtt meg éves összevetésben, utóbbi viszont 5,9 százalékkal csökkent. A feldolgozóipari termelés 9 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása is visszaesett, 6,9 százalékkal.

Élelmiszer-, ital- és dohánygyártásunk 12 százalékot dob be a feldolgozóipari közösbe. Ezek együtt májusban 16,7 százalékkal estek vissza, a hazai eladások és az export is összecsuklott. Csak két alágazat teljesített jobban: a dohánygyártás 15,4, a pékáru, tésztafélék gyártása pedig 3,1 százalékkal lett izmosabb. A legnagyobb alág, a húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 13,5 százalékkal esett vissza. A legnagyobbat fékező alág a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártása volt, ez 25 százalékkal termelt kevesebbet májusban, mint egy évvel korábban. A vegyi anyag, termék gyártása is visszaesett, 20 százalékkal maradt az egy évvel korábbitól.

A kisebb súlyt képviselő gyógyszergyártásban két hónap csökkenés után májusban 6,7 százalékkal emelkedett a termelés volumene, elsősorban a kivitel növekedésének köszönhetően, miközben a belföldi értékesítés mérséklődött.

Összességében az ipari termelés csak Pest régióban nőtt (2,7 százalékkal), a többi régióban 0,7 és 13,9 százalék közötti volt a volumencsökkenés.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...